Blogok

Dinnye overdose - 3.nap

Paradicsomszedéstől a méhészkedésig - 2.nap

A mai nap is reggel 7-kor indult, paradicsomszedéssel. Pár óra alatt leszedtünk az összes pirosat. Sajnos sokan szedtek sárgát meg fonnyadtat is, ezért este 6-kor még 2-en nekiálltunk Etussal átnézni a 100 rekesz paradicsomot egyesével, és cirka 6 ládányi selejtet (értsd lecsóba való paradicsom) félreraktunk. Mert azt ugye már nem veszik át a nagybanin, csak a kispiacon lehet eladni töredékáron.

Első napi kalandok

Mindig van mit csinálni – péntek

A reggel most azzal indult (a szokásos teendőkön túl, lásd hétfő), hogy elmentünk egy juhászhoz, akinek merinói nyája van, mert az egyik bárány gyengécskének tűnt, néha habos volt a szája, és a juhász nem akarta azzal terhelni, hogy kihajtják a Hortobágyra, egész nap járkálnak élelem után és csak száraz füvet találnak.

Már birkát is meg tudok fogni – csütörtök

Reggel a kempingben friss, meleg kenyérlángos várta az ébredezőket, ami az egyik gazdánál készült kolbásszal és szalonnával volt bőségesen megrakva. Igazán jó napindító volt. Reggeli után gyors elköszönés, indulás haza, mert ugye vár a munka.

A legváltozatosabb napom – szerda

A reggel korán kezdődik, szokásos teendők elvégzése után kimentünk a telephelyre locsolni. Ebben a nagy hőségben nagy a szárazság is, és az ott termesztett zöldségek nagyon várták már a vizet.

Semmi sem a tervek szerint alakul – kedd

Mégsem hajnalban kezdődött a csemegekukorica betakarítása…

Ez már nagyjából ismerős … vagy mégsem? – hétfő

Egy átlagos nap úgy indul, hogy reggel 6-kor elkezdődik az érdemi munka, ezért előtte még el kell végezni a ház és a saját magam körüli teendőket. Mivel én reggeli nélkül nem működök, így ennyivel is korábban kell kelnem. Plusz még ott az állatokat ellátása, tehát a reggeleim általában így néztek ki:
- óra csörög fél 5 előtt

Ismét vidéken – vasárnap

Végre július végén a „hivatalos” kalandom ideje is elérkezett. Vasárnap délután érkeztem meg újra Balmazújvárosba.

2013.07.31 Úton hazafelé

A csíkszeredai vasútállomáson megisszuk az egyik gazda útravalónak szánt söreit, ellátjuk egymást jótanácsokkal, a lányok könnyeznek, s már csak egy kaland vár ránk. A csíkszeredai vasútállomás mellékhelyisége. Én indultam már a Budapest-Bamakon, de ez simán veri azt…