július 2014

A boldog tyúkok hazájában

Vasárnap délután gumicsizmával az oldalamon Kecskemét felé vettem az irányt. A késő délutáni órákban érkeztem meg. A Hegedűs Tanyán ekkor már az összes állatot megették és a munkások haza tértek otthonukba. Csak Dóri, a ház asszonya sürgött forgott a konyhában, finom, friss házi pizzával várt engem.

Második nap

Reggeli után Ernő jött értem, és indultunk a két dinnyeföldre kitenni az éjszakára elhozott négy szivattyút. Én nem tudom, vagy félnek egyedül a sötétben ezek a szivattyúk, de egy biztos, éjjelre nem maradhatnak kint a földeken... :-)

Első nap, érkezés!

Még múlt héten egyeztettem fogadó gazdámmal, Süli Ernővel, hogy mikor érkezzek. Így ma, hétfőn meg is érkeztem a megbeszéltek szerint Kunágotára.

Ernő egy izgő-mozgó, nyughatatlan alkat, aki mindig dolgozik, megy, halad, csinálja, valami erős belső késztetéstől hajtva. A szemén is látszik az elszántság. És persze a sok munka is.

találkozó

2014.06.06-án Kecskeméten voltam a felkészítő napon. Szegedről indultam 05:30-kor. Korán érkeztem 07:00-ra. Szétnéztem a területen, láttam hogy, igen nagy gazdaság. Nagy géppark és sok jószág. A busz időben megérkezett. Nem sokkal a leszállás után bepakoltuk a szalmabálákat raklapok köré, amik egy fémvázas épületben voltak. A nap melege ellen ez a hely volt a legjobb. 

Indulás előtt

Kedves Olvasó!

 

Holnap megkezdődnek vidéki kalandjaim. Bár magamat is vidékinek vallom, ebben a létformában csak most válok bennfentessé.

Tanyára utazom ugyan is, egész pontosan Nemesrádóra.

(Most kattints a "tovább"-ra. (jobb sarok))

Sasi kaland

Hétfő reggel nagy-nagy izgalommal, de legfőképpen kíváncsisággal indultam útnak. Kíváncsi voltam, hova tartok, kik várnak rám, mi lesz a feladatom.

Így döcögtem el vonatommal egészen Berettyóújfaluig, mely 5 napig otthonommá vált.