Blogok

Olajozottan mennek a dolgok - 1.nap

Hát elkezdtük a lenolajozást, haladtunk vele, a nap végére már egészen jól belejöttünk, különböző újításokat vezettünk be, arra nézve, hogyan lehet a leghatékonyabban - akár egyszerre többet is - lenolajozni. Ami azt illeti, jó idő volt, nem fáztunk és a munka közben jól le is izzadtunk. Egészen estig csináltuk a dolgokat, de még így is maradt fiók, amit nem sikerült lekenni, de azért egészen jól teljesítettünk. Nap közben nagyon finom ebéd várt minket, úgyhogy feltankoltuk magunkat a délutáni műszakra (:

Délután Adrienn hozott nekünk egy kis kóstolót a mézből, még lép is volt hozzá. Nagy élmény volt ilyen friss mézet enni, magából a lépből.

Mézédes méhészkedés - 0.nap

Vasárnap estefelé megérkeztünk Őrbottyánba, Annával (vele voltam egyszerre beosztva), meg volt a bemutatkozás (mindenki nagyon aranyos és lelkes volt), majd ezután lementünk a kert végébe, ahol is a méhek laknak. Adrienn (Ő a tündéri fogadó gazdánk) tartott egy gyors bemutatást, hogy mi micsoda, mi mire jó, mit hogyan kell csinálni. Hát már elég hamar elvesztettem a fonalat, de azért próbáltam értelmeseket kérdezni. Megbeszéltük, hogy mi lesz a heti feladat, hogy a fiókokat le kell lenolajjal kenni, majd ezután le kell festeni. Jött a kérdés: Mi az a FIÓK? (: A fiók a kaptár része, ezeket lehet egymásra pakolni, és így növelni a kaptárt. És Adrienn célja, hogy elérje a 100 méh családot, de ha nincs mibe rakni, akkor ugye nem lehet szaporítani a családokat. (:

Egyszóval fontos feladatok vártak bennünket (:

Sajnos eljött az utolsó nap…

Péntek, délután 5 óra. Hazafelé tartok, a vonaton próbálom összegezni az elmúlt 5 napot. Abban már a kecskeméti felkésztő nap után is biztos voltam, hogy be fog jönni ez a kaland, de sikerült felülmúlni a várakozásaimat.

Jöhetnek az izgalmak - csütörtök

Ez a legérdekesebb napunk. A már említett új anyaméhekért utazunk Nagytarcsára egy anyanevelőhöz (ilyen is van). Adri kiválaszt 15 anyát, akik kísérőméheikkel egy kis dobozkában (anyazárka, nagyon profi találmány) várják az új kaptárt. A doboz eleinte megvédi őket az új családtól, pár nap összeszoktatás után szokták kiengedni őket.

A méhek mindent megoldanak - szerda

Még mindig festünk. Ha nagyon belefáradunk, lazíthatunk egy kis műlép besütéssel.

Kezdődhet a festés – hétfő, kedd

Hétfőn reggel Adrienn édesapja megmutatja, hogyan is kell egy kaptárt időtállóvá tenni. Lenolajazás, festés (most éppen) zöld olajfestékkel, majd újra festés. Jó kis munka, az első három napunk el is megy vele.

Induljunk! - vasárnap

Megérkezünk Őrbottyánba vasárnap este. Ígéretes hőség van, lesz az 5 napban is. Azt már tudjuk, hogy Adrienn egy tündér... a szülei is azok.

Méhek testközelből, önkéntes méhszúrással

Bár ez az időszak nem a méhészeti tevékenységek fő szezonja, mégis alkalmanként be kell nézni a kaptárakba, így felölthettem én is azt a védőruhát, ami ahhoz hasonlít leginkább, mint amit a Holdra szállásról készült fotókról mindenki ismer. Jól aláöltöztem, biztos, ami biztos, de közben a tapasztalt méhészek különféle vicces sztorikkal jöttek elő, melynek a lényege a nem megfelelő ruházat és a méhcsípés közötti kapcsolatot taglalta. Volt itt nyitva hagyott sliccen keresztül történő szúrás, teljesen szétnyíló ingben történő méhészkedés, vagy éppen mezítlábas, papucsos, ami végül semmilyen méhcsípéssel nem járt. Így arra jutottunk, hogy ténylegesen nem is lehet felállítani egy konzekvens összefüggést a test takarása és a méhszúrás gyakorisága között.

Maci a málnásban?! Avagy a medve még Szlovákiából is ide jön...

Varga Adrienn kis családjával a Börzsönyben él, itt méhészkednek, és van pár sor málnájuk és ribizlijük is. Vasárnap stílszerűen gyermekkoromat idéző kis piros vonattal érkeztem, így lassan döcögve a fővárostól, szinte meseszerűen csöppentem a hegyekkel körülvett településre. Volt egy kis kalandom már a váci állatszálláskor, ugyanis, a mobilom kirepült a zsebemből egyenesen az álló vonat alá. Én meg gyors helyzetelemzés után bemásztam utána, szóval szokás szerint izgalmassá sikerült tennem azt, ami magától nem lett volna az.

A technika ördöge közbeszólt - két újabb nap a Benedek farmon

Kedd

A mai nap meglehetősen elütött az általam várttól: Orsi csak fél 8-kor hívott, hogy ma Zolinak fogok segíteni, mert a meggyszedés a sár miatt elmarad így ma reggel jót aludhattam. Reggel a családfő, Laci bácsi tartott kis bemutatót és ismertetőt a mezőgazdasági gépekről, a traktorok működéséről, egyéb fontos kiegészítőkről. A délelőttöt a műhelyben töltöttük, ahol egy traktor javítása zajlott két hozzáértő szervizes vezetésével. Érdemben nem nagyon tudtam belefolyni a javításba, mert műszaki képességek/képesítés hiányában csak segédkezni tudtam. Zolival megjártunk néhány kört Gyöngyösön alkatrészekért, mindezt a gazdaság régi zsigulijában, hasonlóban emlékeim szerint gyerekkoromban ültem utoljára. Egy kis időutazás mindig jó… Traktorszerelés közben jöttem rá, hogy ha gazdálkodás bizony sok gép mozgatásával is jár, amik cserben hagyhatják az embert. Ezért a legbiztosabb, ha te is értesz ezek javításához, de helyes működtetésükhöz valamennyit biztosan.