Mai járműveink: traktor és ló

Nyomtatóbarát változat

Csütörtökön elég volt később kelnünk, mert ezen a napon már kíméletesebb feladatokat kaptunk.
Délelőtt kimentünk a határba, ahol éppen Andris kaszált a traktorral Katiék kaszálóján. 

Itt kipróbáltuk, hogy milyen egy MTZ-vel zötykölődni a terepen. 45 perc vezetés után már értettem, hogy miért panaszkodik András a nap végén hátfájásra, és a melegre.

Közben meglátogatott minket az AgroBio stábja, s interjút készítettek velünk.
Ezután a stábbal együtt bementünk a Sarkad tanyára, vissza Kati birodalmába, ahol folytatódott az interjúkészítés.

Közben életemben először lóra is ültem. Persze nem egyedül kötöttem el egy lovat, hanem Tibi, a lovasoktató segítségével próbáltam ki ezt az életformát.

Katiéknál ugyanis kb. 30 ló is van, sajátként vagy bértartásban, valamint azon fáradoznak, hogy beindítsanak egy lovasiskolát lovastáborral, és ehhez a környék legjobb lovasoktatóját is szerződtették, mert Kati mindig a minőségre hajt. Mindennek a nemrég elkészült szépen kivitelezett fedett lovarda és új lóállások adnak otthont.

Kati elmondta, hogy nem egyszerű egy kellőképpen minőségi lovasiskolát felfuttatni, hiszen manapság az emberek sajnos nem mindig a minőséget, odafigyelést, rendezett istállót, hanem az alacsony árakat tartják szemelőtt.

 

Estefelé már mindenki izgatottan készült az esti bulira, ahol a környék agryás gazdái, valamint az éppen ott lévő kalandorok tombolták ki magukat a Holt-Tisza partján lévő kempingben fürdéssel, finom csülök vacsorával, sok tánccal, mégtöbb folyékony jókedvvel, és a kempingben alvással egybekötve.