Látogatóban az első "kalandoroknál"

Nyomtatóbarát változat

Lassan eltelik az első hét a kalandorainknak. Már emiatt is, meg azért is, mert az első csapat a legkeményebb helyre ment, Gilicze Zsoltihoz mindenképpen meg akartam őket látogatni. Láthatóan jól érzik magukat a körülmények ellenére, vagy pont talán emiatt. Az élményeiket majd leírják ők maguk. Egy gondjuk van, a korai kelés.

 

Amikor megkérdeztem, hogy mi a véleményük a melóról, Asztalos Miki azt mondta: "Zsolti egész évben azt csinálja, amit én csak néhány napig. Nagyon kicsinek érzem magam..."

 

Néhány fotó ízelítőnek.