Ki éjjel legény…

Nyomtatóbarát változat

Reggel kicsit nehezen, de sikerült felkelni. Csabi felesége és a lányok templomban, így ketten Csabival zavartalanul próbálkoztunk magunkhoz térni. A filmezés jó hangulatban zajlott le, közbeiktattunk egy kis idegenvezetést is.  Tibi kitett magáért, töviről hegyire bemutatta a stábnak (immár Czifra Szilvivel kiegészülve)a környék látnivalóit, legendákat mesélt. Megnéztük a csonkatornyot és a feneketlen tavat, ami egy máig feltáratlan eredetű forrásból táplálkozik. Szépen kiépített medencék is vannak, ahol kellemes hőmérsékletű víz csábít egy fürdőzésre.


Egy kiadós ebéd után, mégiscsak vasárnap, pihentünk egyet. Este lementünk a Szent Anna napi rendezvények utolsó napjára.  A rendezvényen sok új ismerőssel találkoztam, mindenki kedvesen kérdezősködött eddigi élményeimről. Szinte el sem akarták hinni, hogy csak pozitív tapasztalatot szereztem eddig és minden úgy tökéletes, ahogy eddig alakult. A szervezők és a fellépők is kitettek magukért, mert mind a humoros jelenetek, mind a zenei produkciók élvezetesek voltak. A nap végére kicsit megsuvadtunk. (aki érti jó, aki nem az nem is baj)


Másnap Leventével mentünk ki kaszálni igazi lovasszekéren. Egy 4 hónapos csikó (alias csitkó) ugrándozott végig az úton körülöttünk és tanulta anyjától a szekérhúzást. (kép)


Tudományos megfigyelés: ha lovasszekéren mennek ki dolgozni a földekre, egy árnyékos helyen (ha van) hagyják a szekeret a lóval ami mellé nedves fűből kis tüzet raknak. Ennek a füstje távol tartja a sok szúrós legyet a lótól. A csípések veszélyesek is lehetnek, ezért erre nagyon ügyelnek. A dombokon lévő elszórt fatákolmányok is alkalmasak a lovak pihentetésére, de akár 1-1 éjszakát a munkások is eltölthetnek bennük ha sok a a munka megspórolva ezzel az utazást, ami elég időigényes tud lenni, mivel a mezőket összekötő utak minősége nem túl ideális. Esős időben a traktorok és a víz lezúduló ereje versenyeznek egymással ki tud nagyobb károkat okozni bennük.


A kaszálás nem tartott sokáig, mert megomlott a kaszálógép. Sajnos nem lehetett helyben javítani, így mára vége a kaszálásnak. A nap hátralevő részében segítettem Levente épülő házánál. Este is finom vacsorát ettem. Másnapra kirándulást terveztek gazdáim nekem a nagy havasokba. Alig vártam a másnapot.