"Jönnekatévések", szalonnasütés, búcsú a Piros Villamostól

Nyomtatóbarát változat

A Bénó Kertészetben igazán jó dolgom van! Minden reggel együtt reggelizünk fogadó gazdámmal, Gáborral, aki reggeli közben mesél a kertészethez tartozó ügyekről, a feladatokról, amiket egyszemélyes "igazgató-marketingszakember-kertészeti dolgozó" üzemmódban, nap mint nap végez.

Hát, mit ne mondjak...nem lennék a helyében. Így, hogy ennyi mindent tudok egy ilyen kertészet működéséről, fenntartásáról, gazdálkodásáról talán bele sem mernék vágni. Gábor rengeteget szaladgál engedélyek, pályázatok miatt és akkor még nem is beszéltünk a vásárokról, különféle megjelenések koordinálásáról és a kertészetbe befutó vevőkről.

Nagy feladat ez egyetlen ember számára. Csak tátom a számat és pillogok..Minden elismerésem !

 

De itt van segítségnek Gabi bácsi, ( Az idősebbik Bénó Gábor.) aki minden nap velünk együtt dolgozik az üvegházakban. Gabi bácsi kezdte a vállalkozást az 1980-as években. Azóta nőtte magát a kertészet a mostani méretére: két hatalmas üvegház, több fóliasátor. Kedvesen, szeretettel magyaráz, mindig van egy jó szava, egy viccelődő-csipkelődő megjegyzése a lányokhoz. Itt így megy a munka. Azt mondják, enélkül a kis szurka-piszka nélkül nagyon unalmas lenne a naphosszat, monoton tevékenykedés.

Ittlétem alatti napokon a Mikulásvirág szaporításával foglalkoztunk. Az utolsó napon eljutottunk a gyökeret eresztett palánták cserépbe ültetéséig is!

A Mikulásvirág igen egyszerű oknál fogva viseli ezt a nevet: épp Mikulásra virágzik ki, valamint szép piros,mint névadójának köpönyege. 

 

A forgatócsoportok csütörtökön érkeznek. Először az Agrya csapata, később a Miskolc TV híradójának stábja jön, hogy lefilmezzen-fotózzon és meginterjúvoljon. Nesze nekem, benneleszekatévében ;) 

A lányokkal megbeszéljük, hogy felvesszük a körömcipőt és az estélyit ;) Persze mikor sor kerül a felvételre, ők inkább elbújnának, de az ültető-cserepező géphez több ember kell, így ők sem menekülnek ;)

A művelet látványos: a gép adagolja a földet a cserepekbe, a földbe lyukat nyomunk az ujjunkkal, ebbe kerül a gyökeret eresztett palánta a szivarral, ami futószalagon forog egy kerek tányérra. Innen tálcákba teszünk 13 cserepet, a tálcákat kocsira sorjázzuk, kocsival be a második üvegházba, cserepek kipakolása az üres asztalokra.

 

Erre az estére programom is van!

Bogi, a legfiatalabb lány (24 éves) meghívott magukhoz szalonnázni. Nagyon jól esik! Hálás is vagyok érte, az előzőekben tapasztaltak miatt főleg.

Mikor meghallotta,hogy sosem sütöttem még szalonnát, felajánlotta, ha van kedvem...Én először kicsit bátortalankodom, de estére izgalommal állok a Búza téri buszmegállóban, Sajópálfala felé tartó busz  ajtajában. Pálfala Arnót után következik. Rendezett, kicsike falu ez is. Sok virággal a házaknál.

Bogi a megállóban vár, ahonnan öt perc sétára van a házuk. A kertben már készülnek a szalonnázáshoz. Édesanyja, unokatestvérei, nagybátyja és párja üdvözölnek. Bogi körbevezet a házban. Igazi családi, kertesház. Melegséget áraszt :)

A kertben beszélgetünk, felvágjuk a hagymát, közben a kutyák és a szürke macska folyvást a lábunk körül sündörög simogatást kunyerálva. A család nagyon nyitott és kedves. Beszélgetünk itteni munkámról, arról hogyan kerültem ide, a borsodi életről, a vidék-város ellentétről és problémakörről. Sötétedéskor vissza visznek a kertészetbe, hiszen másnap még munka vár, aztán indulás haza.

 

Pénteken délelőtt befutnak a Kulcs magazin munkatársai. Interjú és fotózás. 

A hátsó üvegházban dolgozom Bogival és Marika nénivel, mikor Erzsike szalad hátra: "Jön egy férfi meg egy nő! Én nem tudom kik ezek, de inkább elszaladtam!" ;)

Vagyis megjöttek a magazintól. Pár fotó, majd úgy 10 perc beszélgetés-jegyzetelés és mennek is.

Kicsire rá, elkezdek szédülni- azt hiszem leesett a cukrom, bemegyek, lefekszem, nemsoká' elmúlik, vissza az üvegházban, de csakhamar megint szédelgek...Melegebb van, mint eddig, de ennyire...?

Újra az ágyon fekszem és várom,hogy a szoba megálljon ;)

 

Még egy próba a növények közt, aztán lassan készülődés, ebéd és irány a pályaudvar. A nap folyamán többször már nem szédültem össze...pedig esküszöm, csak a délelőtt folyamán megittam másfél liter vizet...

Gáborral elköszönünk, viszlát a majdani csapattalálkozón; leteszem a csomagjaimat a pályaudvar megőrzőjében és irány Miskolc, a régi típusú, piros villamossal!

Utoljára megyek be, mert a héten kétszer már voltam. Csodálatos a főutca, egészen olyan, mintha New Orleans elevenedne meg, rengeteg kopottas, barokk főfal, timpanonok, néhol a fényes réteg alól felbukkanó koszos udvarok. Maga a város, híven tükrözi Borsod állapotait: vegyes, érezni benne az ellentétek feszülését, a látszólagos nyugalom alatt ott motoz a pattanásig húzott húr...

Mégis, ezzel együtt is elvarázsol! Talán épp emiatt varázsol el annyira...

Most először utazom a villamoson,hogy gyorsabban érjek be a központba, a virágórához, ahonnan az Avason keresztül visz fel az út a kilátóig. Innen belátni az egész várost, ami fentről nem túl impozáns, sok a lakótelep, kevés a templomtorony. Így visszamegyek és inkább a Szinva partján sétálok, fotózom a bronz szobrokat, elkapom az utolsó pillanatokat...

 

Az utolsó beszélgetéseink egyikében esett szó arról,hogy fogadó gazdám miért is csatlakozott a programhoz: a vidék újra értékelése miatt. Megmutatni a városiaknak, a pestieknek, milyen a vidéki élet, milyen az élet az agráriumban, a kevésbé frekventált városokban. Amik kicsinységükben is nagyszerűek. Megmutatni és újra tanítani a városi embernek, milyen értéke, milyen mélysége van és lehet az életnek egy kisebb helyen, mennyivel emberibb léptékű, az élet keménységének ellenére.

A magam részéről, a nehézségek és negatívumok ellenére, sőt ezek mellett is: újra mennék, még több helyre, újra kipróbálnám magam és igyekeznék minél több dolgot felfedezni. Akár nehezebbeket: marhákkal, gyümölcsössel, szántófölddel- Élettel.

És megismerni városokat és embereket, az életüket, a sérüléseiket, azt ahogyan bántanak és azt ami emögött van.

Megtanulni az ő nyelvüket és azon szólni, hogy értsük egymást. Megtanítani az én szavaimat, hogy lássák ki vagyok.

Minél többet látni a világból, az életből, a lehetőségekből, amik körülvesznek bennünket.

Nyitottan, türelemmel, kitartással. Még kitartóbban, még több türelemmel és örökké nyitott szívvel.

 

Csodás Kaland volt!

Idén is sokat tanultam... ;)