Az első „dolgos hétköznapok”

Nyomtatóbarát változat

Az első „dolgos hétköznapok”

Az első napunk Székelyföldön tehát elég eseménydúsan telt, bár ezt a további 9 nap csak fokozni tudta.:) Mint már korábban írtam a 10 nap során egy kertészetben dolgoztam Csíkmadarason. Ez a vállalkozás széleskörű tevékenységi körrel rendelkezik, megközelítőleg 60 főnek biztosít munkalehetőséget, főként a nyári szezonban. Elsősorban növények (dísznövények, fűszernövények, gyümölcsfák) szaporításával, forgalmazásával foglalkoznak, de ugyanakkor nagyobb projektekbe is részt vesznek, ahol kert- és parktervezéssel és építéssel, utcabútorok gyártásával, valamint öntözőrendszerek kiépítésével is foglalkoznak. 
Ezen tevékenységek mindegyikébe volt szerencsém bepillantást nyerni. Nyáron a munkaidő reggel 7-től este 6-ig tart, és minden második szombaton is nyitva van az áruda.
A hétköznapok tehát úgy indultak, hogy fél 7 körül kelés, majd 7-re a kertészetbe mentünk, ahol Ferdi megtartotta az eligazítást. Amúgy a napi program sokszor elég spontán módon változott, nem mindig derült ki reggel, hogyan fog majd alakulni a nap további része. Ettől eltekintve itt szinte minden zökkenőmentesen működött, elég volt ha Ferdi fejében összeállt az aznapi progi. Ami a hatékonyságot illeti a sokszor kaotikusnak tűnő vállalatirányításban végül megláttam a logikát. Ferdi mindig mindenkit kontroll alatt tart, napszámosokat és mérnököket egyaránt, ha más nem telefonon (percenként ebből akár ötöt, hatot is lebonyolít), de leggyakrabban személyesen. Azon a héten, mikor ott voltam, több településen is voltak munkáik, akár ültetés, akár tervezés, akár öntözőrendszer építése. Így megfordultunk többek között Csíkszeredában is, ahol épp a főtér (Taps-tér) és környékének felújítása zajlik, elvileg augusztus közepén adják át. Itt az elmúlt időszakban körülbelül 4300 évelőt ültettek el, valamint újra piskótázták a teret (vagy ahogy nálunk mondanák térkövezték – mire rájöttem, hogy mit jelent ez a szó…). Emellett új utcabútorok, lámpák is kihelyezésre kerültek, valamint parkosították a  közelben található nagyobb zöldfelületet, szóval tényleg megszépült a belváros, ha valaki arra jár ki ne hagyja, érdemes megnézni!
Amúgy több olyan dolog is történt velem az erdélyi kiruccanás során, amit nem gondoltam volna, hogy meg fog történni, ebből több is Csíkszeredához köthető. Először is nem gondoltam volna, hogy anno, mikor turistaként pár éve erre jártam egyszer még sedumot, vagyis varjúhájat fogok ültetni a főtéren. Másrészt, hogy a nagy park gyomlálását a Hooligans Játszom c. számára fogjuk végezni. A szám előadója az egyik kolléganő volt, aki jelenleg napszámosként dolgozik a nyáron Ferdinél, és épp a dánfalvai falunap Y-faktor c. megmérettetésére készült. Sajnos a falunapra már nem maradtunk Erdélyben, nagyon remélem, hogy megnyerte a versenyt, én nagyon drukkoltam neki, tényleg jó hangja volt, a munka is könnyebben ment őt hallgatva.
Csíkszeredán kívül Ferdiék dolgoznak még többek között Tusnádon és Gyergyóremetén is, ahol főként középületek parkjait tervezik és újítják meg. Mindkét település hasonlóan a többihez nagyon szép környezetben fekszik a Csíki-, illetve a Gyergyói-medencében.  A tervezést kertészmérnökök végzik, velük szerencsére jól kijöttem én is, később még a bálványosi fesztiválra is együtt mentünk, de erről majd később. Visszatérve a munkára, tehát elég változatosan teltek a napok, volt, hogy a kertészetben dolgoztam, volt mikor mentem Ferdivel és kollégáival terepszemlére, megbeszélésre, de, hogy mikor hova megyünk azt általában előtte pár perccel tudtam meg, hiszen mint mondtam általában spontán történnek a dolgok. Reggelente ezért kicsit bajban is voltam az öltözködéssel. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy volt olyan reggel mikor 5 fokban indultunk el otthonról, és délután már 25 fok felett volt a hőmérséklet. Másrészt jórészt fehér színű felsőruházatot vittem, abból kiindulva, hogy verőfényes napsütés lesz, de mint kiderült ez nem feltétlen előnyös, ha az ember kertészetben dolgozik, napvégére általában színváltós lett a ruhám, nah sebaj. És persze az időjárás is szeszélyesen változhat félóra leforgása alatt! Itt általában nem jön be, hogy reggel kinézel az ablakon, hogy nah akkor ma mit vegyek fel. Ezen kívül amit még szokni kellett, hogy Ferdi napirendje elég pörgős, de ahogy tapasztaltam ez a többi gazdára is igaz. Autóvezetés közben percenként minimum öt telefon, naponta akár több mint 150-200 km kocsival, a megbeszélések, tárgyalások száma pedig meghaladja akár a két tucatot is. Vagyis volt olyan nap mikor reggel ültetéssel, locsolással kezdtem, vagyis ekkor már minimum szürke árnyalatot öltöttem, majd ezt követően mentünk egy másik településre, ahol adott falu polgármesterével volt egyeztetni való, majd gyomlálás a parkban, ebéd a családdal, vagy barátokkal, majd kertészet, illetve egyeztetés tájépítésszel, majd este jöttek forgatni tv-sek. A napi program során tehát jórészt alulöltözöttnek ítéltem magam, hiszen főként melósruhát vittem, bár ez pár nap után már nem zavart annyira.