0. nap: Orosz krimi öntörvényű hősökkel

Nyomtatóbarát változat

A munkakezdést megelőző vasárnap este érkezem Agárdra, ahol L. Simon László szőlészete és gyümölcsgazdasága lesz az otthonom és a munkahelyem a következő 5 napra. Az eszményi képet az egészíti ki, hogy a szőlészet egyben borászat is, Agárd pedig a Velencei-tó partján épült, ez vitán felül áll. Művészien megszagatottnak ható (de valójában csak természetesen elnyűtt) lenvászon nadrágban és 9 napnyi felszereléssel érkezem - mögöttem van már egy vidéki esküvő, előttem 5 napnyi fizikai munka 2 nap fesztiválozással megfejelve. Szerintem jól álcázom majd magam "nempestinek", amíg meg nem szólalok.

A buszmegállóban Ricsi vár rám, a gazda jobb keze, aki a következő napokban is a segítségemre lesz, lévén a gazda, L. Simon László a napok törzsrészét első hivatásával, a kultúrpolitikával tölti Pesten. Négy éve örökölte meg az apjától az Agárd felett elterülő birtokot, melyet fővárosi munkájával párhuzamosan igazgat. Előzetesen hallottam róla, hogy minden napját a birtokon kezdi (hajnalban) és ott is fejezi be, ami azért elég impresszív/ijesztő teljesítménynek tűnt.

A Simon-birtokra hajtunk (a várostól kicsit kijjebb, kb. 2 km), ahol egész kis panziószobát kapok, majd hamarosan megjelenik a fogadó gazdám. Egy rövid sétát teszünk, este van már. Kiderül, hogy a birtok 79 hektárnyi területen fekszik, és bár azóta sem tanultam meg a váltószámokat, az világos, hogy legtávolabbi pontjait kilométerekben lehet mérni. Első estémen kiderül, hogy a legkeményebb időszakban érkeztem: a szilvát még csak épp leszedték, de már beérett a sárgabarack, amit a következő, max. 2 hétben rohamléptékben kell leszedni, szállítani, értékesíteni, mielőtt akár egy szem is megrohadna. Így egyértelmű lesz: a másnap a barackosban kezdődik számomra, egyből bevetéssel!

Ám a hétkezdő izgalmak előtt lírai hangulat, orosz magány vár a hősnőre, mintegy felkészülés gyanánt:) Fogadóim visszakísérnek a szobámhoz, majd udvariasan jó éjszakát, kellemes erőgyűjtést kívánnak a holnap hajnali találkozóhoz. A járulékos információ: aznap egyedüli vendég leszek a Simon panzió 13 szobás épületében, távol a város zajától, távol mindentől... Külön jó, hogy olvasnivaló gyanánt magának való, öntörvényű hősökkel operáló krimit hoztam magammal, méghozzá Csehov országából:)