Blogok

A negyedik napot a család pincéjében töltöttük, ahol jó hűvös volt a klíma. A pince két ágból áll, amit jó családi szokáshoz híven a korábbi generációk csákánnyal, majd később légkalapáccsal vájtak a domb oldalába. A pince bejárata elé a Sebők család az elmúlt években kemény és állhatatos munkával, Laci bácsi irányításával egy három szintes borházat épített. A falak állnak, de a teljes befejezés még várat magára. Kevés az idő és a dolgos kéz, hogy a gazdaság működtetése mellett az építkezés is gyorsan haladjon, de derűsen és bizakodva mutatták meg nekünk, hogy melyik helyiségnek milyen funkciót álmodtak. A borház legalsó szintje a feldolgozó helyiség benne egy hatalmas préssel és erjesztő kádakkal. A pince falait természetesen ‘nemes penész’ borítja, ami a pince egészséges mikroklímájának megbízható jele. Az egyik ágban korszerű műanyag tartályokban áll a nedű, a másik ágban a családi örökség újabb értékes darabjai, a szépen karbantartott tölgy- és akácfa hordók sorakoznak. A mai feladatunk a fahordók kimosása volt a lerakódott borkő eltávolítása céljából, illetve a megtisztított hordók kénezése, ami főleg a hordókban lakó káros mikroorganizmusok kipusztítását szolgálja.

Másnap egy új területre vittek minket házigazdáink, amit a család az enyészet állapotában vásárolt meg és igyekszik feltámasztani. A tőkék jórésze elpusztult, mivel nem foglalkozott a területtel a korábbi gazdája. Új tőkék telepítésébe fogtak Laciék, ami költséges és lassan megtérülő befektetés, 3-4 évig is eltarthat, amíg termőre fordulnak, addig viszont sok kézimunkát és növényvédő szert kell rájuk fordítani. A feladatunk ezen a napon frissen telepített tőkék kapálása volt, ami az előző napi melegből kiindulva nem ígérkezett könnyű munkának. A kis 30-40 cm magas tőkék környezetét meg kellett tisztítani a gyomnövényektől, amik elhasználják a rendelkezésre álló tápanyagokat. Ezt a munkát a délelőtt folyamán befejeztük, majd az öregebb tőkék kifejlett lombozatát igazítottuk be a tőkék között húzódó dróthuzalok közé. Elégedetten szemléltük munkánk eredményét, a tőkék szép rendben álltak.

Kedvesemmel, Rózsával indultunk el Sebők Lászlóhoz Egerbe, hogy megismerkedjünk egy szőlészet-borászat mindennapjaival. Az első nap főleg ismerkedéssel telt, megérkezésünket követően Laci szülei, Laci bácsi és Joli néni fogadtak minket és meséltek nekünk arról, hogy mindkettejük családja több generációra visszamenőleg foglalkozott szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, ahogy a környéken sokan. A történelem viszontagságait követően sikerült a család földterületeinek egy részét visszaszerezni, illetve a területeket bővíteni. Jelenleg kb. 15 hektárt művel meg a család. Közben megérkezett Laci is, aki elmondta, hogy főállásban más tevékenységet folytat és feleségével három gyermeket nevelnek. A gazdaság egyik központja Laci bácsiék háza, ahol a hét további részében mi is laktunk. Itt került kialakításra egy palackozó helyiség és egy tároló pince.

Csütörtök. Ahogyan még előző este megbeszéltük, reggel fél 6-tól már úton voltunk a karácsondi meggyes felé, hogy végre sikerüljön megpakolni egy teljes kamiont meggyel teli konténerekkel. Az előző nap leszedett meggyet is beleborogattuk a konténerekbe. Az elromlott gyűjtőgép már tegnap javítás alatt állt, és úgy tűnt, hogy el is fog készülni délutánra. A reggeli szünet után még Orsi elmagyarázta nekem, hogy hogyan történik az idénymunkások napi szintű bejelentése, majd folytattuk a teli konténerek felrakodását a kamionra.

Kalandunkat a Molnár család tojás gazdaságában tölthettük, ahol a 6000 tojón és a 13000 növendéken kívül volt még a tanyán kecske, birka, szarvasmarha, disznó és ló is.

Hét folyamán rengeteg tapasztalatot gyűjthettünk, minden reggel fél hatkor keltünk, és hatkor kezdtük a munkát a dolgozókkal. Mélyalmos tartásban vannak a tyúkok, reggel gyors tojásszedés a fészkekből, utána egyesével az osztályozó gépre pakolni őket, onnét tálcán mehetnek a hütött helyiségbe, majd pedig a megrendelő igényei szerint raklapra, vagy kartonra rendezni őket. A gond csak az, hogy a folyamatot óránként megszakítja a következő szedés, és a délutánig leszedett körülbelül 5000 db-ot érdemes elrendezni, mivel a tyúkok másnap sem pihennek. Minden tiszteletem a tojás termelésben dolgozóké, és higgyétek el, még húsvétkor sem volt olyan drága az a tojás.

Az utolsó két napon főként ülő munkát végeztünk, egy speciális saját tervezésű kis asztalkát körülülve a kaptárakba kerülő fiókokat drótoztuk be, és olvasztottuk rá a méhviaszból készült műlépet. A kezünk mozog, a szemünk figyel, közben cseverészünk, nevetgélünk, szóban méhészkedünk, de néha magunkba szállva elmélkedünk. Talán ilyesmi hangulatban telhetett régen a kukoricamorzsolás. Jó, énekelni mondjuk nem énekeltünk. A változatosság kedvéért olykor átváltottam mézes üvegek csomagolására is, azokat a textil korongokat kötöttem az üvegek tetejére, amelyiket talán kedden vágtam ki. Aranyos kis virágos, méhecskés, állatos anyagok ezek, szépen feldobják a mézes üvegek külsejét. 

Adrienn elrakta a maradék 4 anyát, továbbra is vette el a mézet, mi meg az összes műlépet besütöttük a keretekbe, de ekkor már kis és nagy keretbe is sütöttünk be lépet. Sajnos az erre a napra tervezett pergetés elmaradt, úgyhogy erről lemaradtunk, de egy csomó más dolgot láttunk. Aztán elérkezett a hazamenetel ideje, amit nagyon sajnáltunk, nagyon jól éreztük magunkat, egy csomó hasznos dolgot láttunk és tanultunk, és a méz és a méheik még inkább közelebb kerültek a szívemhez.

5.nap:

Adrienn elrakta a maradék 4 anyát, továbbra is vette el a mézet, mi meg az összes műlépet besütöttük a keretekbe, de ekkor már kis és nagy keretbe is sütöttünk. Sajnos az erre a napra tervezett pergetés elmaradt, úgyhogy erről lemaradtunk, de egy csomó más dolgot láttunk. Aztán elérkezett a hazamenetel ideje, amit nagyon sajnáltunk, nagyon jól éreztük magunkat, egy csomó hasznos dolgot láttunk és tanultunk, és a már most is nagy kedvencem, a méz, még inkább közelebb került a szívemhez.

Az elmúlt napok alatt Adrienn átvizsgálta a kaptárak 90 %-t, megállapította, hogy sok családnak nincs anyja, de nem kell elkeseredni, mert létezik olyan, hogy anyanevelő, és tőle lehet venni anyákat. Elmentünk az anyanevelőhöz, Adrienn vett 15 anyát, ezek egy kis dobozban laknak, úgynevezett kísérő méhekkel. Ezeket az anyákat 4 kivételével sikerült is beraknia az anyátlan családokhoz. A nap többi részében műlépes kereteket sütöttünk be, ezzel előre dolgozva, hogy ha majd kell akkor készen legyen. Volt meg egy kis pakolászás, mit lefestettünk és megszáradt, azt el kellett pakolni, hogy ne az udvar közepén legyenek, meg egy két dolgot elpakoltunk, hogy legyen hely a későbbi pergetéshez. A nap legizgalmasabb része az volt, mikor egy méhi megcsípte a fülemet. Szegényke került ki a csatából vesztesen, de áldozata nem volt hiába való, mert utána távolabbról néztem a történéseket (:

Itt már jött a fiókok festése. Plusz ruhadarabként bejött a kesztyű, ami miatt még jobban szakadt rólunk a víz. A festés már nem ment olyan gyorsan mint a lenolajozás, mert itt jobban oda kellett figyelni az apróbb részletekre. De azért haladtunk, szépen lassan. Ha Adriennek éppen szüksége volt egy-egy műlépes keretre, akkor azt is sütöttünk be. Ezek a keretek vannak a kaptárba belógatva, és ebben a műlépben vannak a sejtek (a 6szögletű bigyók), amiket a méhik ki fognak építeni, és ebben lesznek majd a peték elhelyezve, vagy éppen a finom mézet ide gyűjtik. Ebben a keretben egy vékony dróthuzal van belefűzve, és ezt a dróthuzalt a megfelelő szerkezettel fel kell egy kicsit melegíteni, így a műlépbe bele olvad a dróthuzal, és így megtartja magát.