Hódmezővásárhely

Egy különleges vidéki kalandról

Idén augusztus ötödike és tizedike között volt szerencsém részt venni a Fiatal Gazdák Szövetségének "Vidék Kaland" programjában. Ezen program keretében egy hetet Gilicze Zsolt hódmezővásárhelyi tanyáján tölthettem. Tekintettel arra, hogy a tanyán nem volt internet, ez az utólagosan készült bejegyzés az ott töltött napokat igyekszik felidézni. Rendkívül nehéz feladat ez.

5 nap a Gilicze Tanyán

Születésünk óta Budapest belvárosában élünk, és egyetemistaként így nyáron nem a munka az első számú tevékenységünk! Ez abból is látszik, hogy már több, mint 2 hete hazaérkeztünk a hódmezővásárhelyi kalandunkból, csak most számolunk be!