Alexandra

Alexandra - visszaemlékezés

Szeretném megosztani Mindenkivel az elmúlt hét eseményeit és nagyszerű élményeit.

A Vidék Kaland Programról első ízben közvetlenül értesültem az egyik Gazdától. Akkor hallottam először róla. Elmesélte mennyire izgalmasan telt Náluk a hét, amikor Kalandort fogadtak. Ettől a perctől kezdve határoztam el, hogy jelentkezem. Felkerestem a honlapot és jelentkeztem a megadott határidőig, meghallgatás volt és kiválasztottak.

Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!

Az ötödik napom örömmel és bánattal együtt telt el. Örömmel, mert haza utaztam és a családommal lehetek, de bánattal, mert nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, akik sokat segítettek Nekem, illetve egy gyönyörű helyet kell magam mögött hagynom.

Alexandra - 4 nap – Slambuc

Az utolsó előtti napom elég riasztó és megpróbáltató volt.

A reggel még könnyen ment. Megetettük a birkákat lucernával, kukoricával és megitattuk őket.
Majd a pénteki bográcsozáshoz kikerestünk egy kos bárányt és egy ürüt. Szegényeket levágtuk és megnyúztuk.
Ez a tápláléklánc rendje. Ezt csak úgy lehet, hogy elkülöníti az ember és nem aranyos bariként nézi, hanem már ételként. Hiszen ezért is vagyunk itt, hogy lássuk, hogyan jut el az étel, élelmiszer az asztalunkig a városban.

 

Alexandra - 3 nap – Már egyedül tárcsázok!

A mai nap is kellemesen telt. Reggel csirke etetés volt, mint minden reggel ;)
Első dolgunk volt kimenni a telepre és a pótkocsi oldalát leszedni, bálázáshoz. Emellett meg kellett nézni, hogy az előző nap vitt jerkéket befogadták-e a többiek.

Minden rendben volt. Az agregátor segítségével vizet adtunk nekik, mert a nagy hőségben ők is szívesen isszák.