Vidék Kaland Újratöltve! Már három lehetőségből választhatnak a mezőgazdaság iránt érdeklődő, „kalandvágyó” városi fiatalok

Verzia pre tlač

Alapos átalakítás után, a városi fiatalok érdeklődéséhez még jobban illeszkedő módon indítja el az AGRYA az idén hatodik éve meghirdetett, EU díjnyertes kommunikációs programját, a Vidék Kalandot. Három Alprogram – „Határtalan kalandok – VK Klasszik”, „5X1 nap mezőgazdaság”, „Vidék Kaland Speciál” - háromféle lehetőség az élményszerzésre!
Újdonság a magyarországi programelem. Ennek keretében 2016. július-október között, öt egynapos tanulmányutat szervez az AGRYA az érdeklődő városi fiataloknak. Ezek során fiatal gazdák által irányított gazdaságokat és élelmiszer-feldolgozó, valamint mezőgazdaságot kiszolgáló üzemeket látogathatnak meg a résztvevők.
A korábbi évekhez hasonlóan lehetőség lesz arra, hogy városi fiatalok töltsenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. Ezekre a kalandokra Székelyföldön és Felvidéken kerül sor.
A Vidék Kaland Speciál a mezőgépészet iránt érdeklődőket célozza meg.
A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2016. április 20-ig lehet. Részletes pályázati felhívás és jelentkezési lap elérhető a csatolmányban.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintést engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A Vidék Kaland Programot 2012. decemberében a legjobb EU társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen.

2016-ban már három Alprogramra jelentkezhetnek a mezőgazdaság iránt érdeklődő városi fiatalok!

A „Határtalan kalandok – VK Klasszik” Program viszi tovább az eredeti Program struktúráját. Ide olyan fiatalok jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába. Az egyhetes időszak alatt a székelyföldi és felvidéki
gyakorló fiatal gazdák fogadják a városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt, 5 munkanapon, a kiválasztott városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett.

A Vidék Kaland Program magyarországi részét teljesen átszabta az AGRYA, ennek neve „5X1 nap mezőgazdaság”. Az öt egynapos szakmai látogatás során fiatal gazdák által irányított gazdaságokat látogatnak meg a résztvevők. Emellett mezőgazdasághoz kapcsolódó üzemet (gépgyár, vetőmagüzem), alapanyag feldolgozásával vagy közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszer előállításával foglalkozó élelmiszeripari üzemet (malom, konzervgyár, tejüzem, stb.) látogatnak meg az érdeklődők.

A „Vidék Kaland Speciál - Akiknek gázolaj folyik az ereiben” Alprogram a technika és a gépek iránt érdeklődők figyelmére érdemes. Az AGRYA partnerével, az Axiál Kft.-vel, Magyarország egyik vezető gépforgalmazójával közösen lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a modern mezőgazdasági gépi technológiákkal. A jelentkezők eltölthetnek 5 munkanapot az Axiál Kft. profi szervizcsapatával és bekapcsolódhatnak a mezőgazdasági gépek helyszíni javításába, szervizelésébe. Ez a Programelem különösen dinamikus, pörgős, hiszen különböző helyszíneken, a mezőgazdasági csúcsszezonban, az aratási időszakban előforduló javítási munkákba láthat bele a résztvevő.

A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a Program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről, az AGRYA által biztosított és megjelölt kommunikációs csatornákon – www.videk-kaland.hu weboldal, blog, Facebook, YouTube – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

Jelentkezni a www.videk-kaland.hu és a www.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével, majd az AGRYA címére történő megküldésével lehet. A részvétellel elsősorban a tapasztalatszerzést kívánja az AGRYA könnyebbé tenni. A Program tehát nem irányul szabadidős vagy turisztikai jellegű célokra.

A Programra jelentkezni 2016. április 20-ig lehet. A jelentkezőket személyes meghallgatás után, május 5-ig választja ki az AGRYA. A kiválasztott résztvevők egynapos felkészítő képzésen (traktoros tréning) is részt vesznek.

A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást a következő elérhetőségeken: videk-kaland [at] agrya [dot] hu, 06 1 2704874