Elég a szó?!

Verzia pre tlač

 

Én kiléptem a négy fal közül, hogy utolérjen: az élet. Kiléptem s azt reméltem, én is utolérem. Ti jöttetek, én mentem. Ti fogadtatok, csak magamat vittem. Fehér ingbe öltöztettem a lelkem, a karácsonyfán a díszek ott ti lettetek.

Én akartam nagyon, hogy hazahozzalak benneteket. A pillanatokat. Ezret! Életképeket. Fényképek helyett. A mindennapi életeteket. Történeteiteket. Az ízvilágotok. Szavajárásotok. Szorgalmatok. Tisztaságtok. Azokat az énekszóba hangolt ritmusokat. A szénaillatot, a segítőkész állat-élményeket, a melegszagú nyájat, a kolompok hangjával a hegyoldalra hímzett csendet. A havasi kürt messzire visszhangzó üzenetét. A magaslati legelőket, fenyveseket, tündérképű arcéleket. A felebaráti emberszeretet arcán kigyúlt fényt. Azt, hogy amit találtok, azt ti megkapjátok. A hagyományokkal szembeni tiszteleteteket. Magatok körül és magatokban az értékőrzéseteket.

 

Dicső gazdám, a sokoldalúságod, a megújuló lendületed. Azokat az aranykezeket, amiket Tímea ügyessége fémjelzett. Gyurikám, azt a rendíthetetlen békét és mosolyt az arcodon. Nagy-család, a vidámságtok. De van ott, aki úgy jár, kinek hangja, mint maréknyi világoszöld és kék üveggolyó-koccanás. Laci, azt a lencsevégre aggatott, világbékét árasztó mosolyod.

 

Gáll Levente, családodnak, édesapádnak, házad népének, Deák Dénes, Szopos Tibor és hárman társak, Lukács Gábor, Bálint András, Sándor Zoltán, Olti Árpád, s akik még gazdák voltak, vagy ott voltak, székelyföldi zenészek, megismert média műsor-, vagy cikkvezetőknek, kiket már fentebb megidéztem, s a hazai és az erdélyi kiküldő, illetve fogadó szervezet tagjainak, s ha véletlen mégis valakit kihagytam!  

  

Olyan kevésnek tűnik a szó!
De nem tudom másképp.

 

Köszönöm a lehetőséget!
A szervezést, a meleg fogadtatást, a kosztot, a szállást, a munkát! Hogy megismerhettelek benneteket, hogy magatokból adtatok egy szeletet.

 

Erdély, Székelyföld, ti székelyek!

Köszönöm!

 

A lényeteket!