3. nap: Farm-fitness

Verzia pre tlač

A lelkesedés még tart, ehhez sokat hozzátesz az, hogy képes voltam ma reggel is gyakorolni azt az eddig nem létezőnek hitt tulajdonságomat, hogy pontos vagyok:-) 5.45-re ismét megjelentem, munkakezdésre várva, Laci – ahogyan eddig is minden nap – kiosztotta a feladatokat.

A mai nap a szokásos menetrend szerint zajlik, reggel hattól a szőlőben a korábbi feladatokkal. Nekem ez az új telepítésű szőlő is végeláthatatlannak tűnik, és azt hiszem, sosem fogunk végezni vele (pedig van itt olyan szőlőtőke sor is állítólag, aminek a végére sem lehet ellátni…) Fáj a beismerés, de tényleg nem vagyok én ehhez elég edzett és ma van a legmelegebb. Erzsike – az ott dolgozók egyike – már a jó elején megmondta, hogy nagy baj lesz abból, ha ezt a kiküldenek a napra. Diagnózis: „olyan fehér, ez a lány, mint a házizsír” :-) Tény, ami tény, nem egy egészséges napbarnított színnel érkeztem, de gondoltam én, mit nekem naptej, a dolgozók sem kenik magukat, én is kibírom, nem verem ki a Barbie-biztosítékot újra azzal, hogy naptejezem magam, mintha nyaralni mennék. :-)

Szuper, csak arra nem éppen számítottam, hogy ennyire kiszámíthatatlan dolog ez hosszúnadrágban és pólóban is. Érdekes felismerés, ahogy a napon dolgozók és fizikai munkát végzők szervezete, bőre változik és alkalmazkodik a körülményekhez. Mindenki elmesélte a maga csúnya, sebes, napégette storyját, és hogy –átélve egy pár ilyen precedenst – mostanra már kibírható a dolog.

Tapasztalatlan voltam, a derekam – az egyetlen hely a testemen, ami hajolgatás közben ki-ki kukucskált a ruha alól - pecsenyére égett, és kaptam is egy minimális napszúrást. Persze a munkát folytatni kell ilyenkor is. Úgyhogy gyors kis ápolást kaptam a többiektől, felvettem Erzsike életmentő hosszú ujjú ingét, meg egy trikót, hogy takarja a derekam és a gyomláló kesztyűt… Kegyetlen meleg volt ahhoz, hogy az ember beöltözve és kesztyűben folytassa a munkát… :-/

Zsírégetés felsőfokon…Városi lányok! Kifelé vidékre!:-) Nekem ez a „farm-fitness”  mint új edzésforma megszínesítette az eddigi repertoárt: a napok óta tartó hajolgatás, fel-le séta a szőlőben, a pálcikák cipelése, a guggolás… jobb, mint bármelyik problémás zóna fitness edzés. ;-)