Ha az első alkalommal nem írtam volna bele, hogy Deák Laci történetei közül az csak az első rész, akkor most nem írnám meg a második részt. Szépen beindul a weblap, így az én jópofáskodó írásaimra már nincs igazán szükség, van más, ami miatt látogatják a weblapot. De ahogyan a viccben is van, „ha már bocsoknak megígértem”, akkor leírok még egy részt hősünk, Deák Laci színes életéből.
Mielőtt rátérnék a címben szereplő, sokat sejtető sztorira, néhány kisebb emlék forgácsot is megosztanék a Kedves Olvasóval.
Hősünk nagyon aktív ember volt, de azért neki is adódtak, nagyon ritkán egészségügyi problémái. Úgy esett egyszer, hogy a lábával volt valami gond. Hogy mi volt a gond, arra már nem emlékszem, csak Nicky doktornő terápiás utasítására. Az orvosságok mellett Lacinak előírta, hogy pihenje ki magát és vizes borogatást tegyen a lábára.
A doktornő két nappal később meglátogatta Lacit és legnagyobb megdöbbenésére Laci kedvenc gumicsellójában (gumicsizma) tett-vett a fólia sátorban. A doktornő természetesen számon kérte hősünket, hogy mit művel, miért nem tartja be az orvosi rendelvényt. A válasz, orvosilag megböbbentő volt, de olyan „deáklacis”. A hivatalos magyarázat ugyanis úgy szólt, hogy köszönettel, de fél nap pihenés elég volt. A borogatás miatt, meg ne aggódjon a doktornő, az rendben van. Öntött a gumicsizmába egy-egy liter vizet és úgy vette fel….
Ahogyan azt említettem, hősünknek voltak halastavai is. Ezekkel kapcsolatosan földmunkát végzett egy DT-50 típusú lánctalpas, tolólapos géppel. Aki látott már ilyet, az soha nem felejti el, mert szerintem harckocsit akartak annak idején tervezni, de berúgott a tervező és emiatt véletlenül lett csak ez a gép. Na ezzel a csodával dolgozott Laci és kenyeres pajtása Feri, a gépész. Erről a gépszörnyetegről tudni lehetett, hogy a motorja hajlamos a „felpörgésre”. Ilyenkor az adagolója, ami szigorúan mechanikus, megbolondult és elkezdte csúcsra járatni az amúgy lassú járatú, klasszikus szívó dízel motort. Ez történt hőseinkkel is, egyszer csak elkezdett a gép irtózatos fordulaton pörögni és nem reagált arra az egy darab mechanikus kapcsolóra, amivel le lehetett volna állítani. Beállt a válsághelyzet! Feri, a gépész azt tette, amit ebben a helyzetben egy képzett gépész, már a szaktudása miatt is tenni köteles. Kiugrott a gépből és a dízelmotor hatalmas lendkerekének forgásirányával ellentétes irányba elszaladt. Ez egy nagyon józan döntés volt a részéről, mert a DT-50-es hősünk használata során elvesztette minden külső motort burkolatát, így nem volt semmi, ami a mázsás lendkeréknek útját állta volna, ha az leszakad. Erre pedig volt esély a hihetetlen fordulatszám miatt.
Laci tehát egyedül maradt a géppel, mint torreádor a bikával. Megkísérelte a lehetetlent, furfanggal legyőzni a megvadult technikát. A terve az volt, hogy megfojtja a motort. Ehhez első próbálkozásként a kedvenc fekete posztókalapját rátette a légszűrő beömlő nyílására, hogy eltömítse azt, és levegő nélkül majd leáll a motor. A várakozással ellentétben a szörnyeteg egyszerűen beszippantotta a fekete posztó kalapot és vígan pöfögött tovább. Laci nem adta fel, megkísérelte ez után a saját kezével befogni a levegő beömlő nyílást. Sajnos gép és ember harcában a gép látszott felül kerekedni. A vákuum ugyanis lekapta Laci kezéről bőrt. De ne ijedjen meg az Olvasó, nem szippantotta be hősünket a gyomrába a posztó kalap mellé! A bátor gépész, Feri vissza settenkedett ugyanis és egy határozott mozdulattal lerántotta az adagolóról az üzemanyag csövet. Így mikorra Laci is eltűnt volna a gépben az szépen leállt üzemanyag nélkül. Hősünk koncepciója jó volt, csak a kivitelezésbe csúszott némi hiba…
És meg is érkezetünk a címben jelzett fő témáig. Személy szerint nekem ez a kedvenc történetem Deák Laciról, a józan paraszti probléma megoldó gondolkodás vegytiszta példájának tekintem.
Hősünknek volt egy kandisznója. A szakszavakban járatlanok kedvéért egy hímivarú (fiú) sertésről volt szó. A történet szenvedő alanya már jópár éves volt, a súlya közelítette a 300 kilogrammot, magyarul majdnem 3 mázsát nyomott, egy kicsit már hasonlított egy elefánthoz. Tekintettel a hajlott korára, az eredeti funkcióját – csinos sertéslányok boldoggá tétele - már nem a legtökéletesebben tudta betölteni. Emiatt hősünk úgy döntött, hogy eladja a vágóhídnak. Ehhez azonban előtte ki kellett heréltetnie. Na itt kezdődtek a gondok, főleg amiatt, hogy a jószág azért nem volt kicsi, sőt kimondottan nagy volt. Mit volt mit tenni, szakemberhez kellett fordulni, hívni kellett az állatorvost. A falusi állatorvos Dr. J, becenevén „Kóli doktor” meg is érkezett Lacihoz, hogy megszemlélje az állatot.
Azt tudni kell, hogy az állatorvosok egy része, nem is kicsi része fél az állatoktól. Furcsán hangzik ez, de igaz, hiszen ők tudják igazán, hogy mire képes egy-egy állat. Na, a mi „Kóli doktorunk” is ilyen volt, félt az állatoktól. Emiatt a szemrevételezés után a következőket mondta Lacinak: „László, kérem, nem probléma, kiheréljük az állatot. Ehhez kell egy létra, 6 ember, és vagy 10 méter apró szemű lánc. Az emberek a lánccal rákötözik az állatot a létrára és ha ezzel megvannak, akkor jövök és elvégzem az ivartalanítást. Szóljon, ha előkészültek és visszajövök.”
Hősünk ott marad a nagy gondokkal, tologatta a kedvenc fekete posztó kalapját, hogy most mit is csináljon. Bizonytalan volt, hogy szükséges-e ez a felhajtás egy egyszerű heréléshez. Addig-addig gondolkodott, míg eszébe jutott egy nagyszerű ötlet, amely kimentette a szorult helyzetéből.
Nyár lévén fogott egy nagyobb méretű görögdinnyét. Vágott rá egy kisebb lyukat és egy fecskendővel belenyomott 1 liter jófajta házipálinkát. Ezt a desszertet bedobta a mit sem sejtő kandisznónak, amely azt jóízűen el is fogyasztotta. Nem sokkal ezután a disznóól felől hallható hangos horkolás jelezte, hogy a házipálinka megtette hatását és jószág elszenderedett. Hősünk ez után a frissen élezett bicskájával mögé került és határozott mozdulattal, anélkül, hogy állat bármit is reagált volna erre, megszabadította a férfiasságától.
