Milyen gazdának lenni?

Printer-friendly version

Ezt tudhatja meg 28 fiatal, köszönhetően a Vidék Kaland programnak, mely már ötödik alkalommal került megrendezésre. A programban részt vevők egy hetet tölthettek el fiatal, vidéki gazdák mellett, szervesen bekapcsolódva az ott zajló munkálatokba, ezáltal testközelből megismerve a vidéki élet szépségeit. 5 éve fut programunk és több mint 100 városi fiatalnak mutattuk be a vidéki életet test közelből.

 

Mi a Vidék Kaland Program?
A videk-kaland.hu az AGRYA szervezésében létrejött program, melyen 18 és 35 év közötti fiatalok vehetnek részt, hogy megismerjék milyen a vidéki életmód. Az évek során Magyarország határait túllépve Szlovákiában és Erdélyben is vannak fogadó gazdák. A programba városi fiatalokat várnak, akik a mezőgazdasági munkák iránt érdeklődnek, és szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkálatokba egy rövidebb időszakra. Természetesen egy már gyakorlott gazda mellett, aki egyidejűleg irányítja és felügyeli a kalandorok munkáját.

 

Miért olyan sikeres a program?
A városi emberek mára már teljesen elszakadtak a vidéki életmódtól. Akiknek a nagyszülei nem falun élnek, nem volt alkalmuk belepillantást nyerni, hogy milyen egy önellátó gazdaság, ahol mindig van mit tenni. A legtöbb városban élő ember sajnos, már nem látja a termék mögött az embert. Azonban akadnak olyanok is, akik egy nagy kaland keretében szívesen vágnak bele a kihívásokkal teli falusi életbe, és tekintik meg, milyen a szupermarket helyett a háztáji kertből zöldséget és gyümölcsöt szedni. A program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2012-es évben megnyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG AGRI) versenyét. A program indulása óta több mint 100 Kalandor próbálhatta ki, milyen egy gazda munkája.

 

Mindenki másért szeretne egy kis időre gazdává válni

Sokan azért szeretnének belekóstolni a vidéki életbe, mert egészen eddig nem nyílt rá lehetőségük egy nagyon egyszerű oknál fogva, városban nőttek fel. Akad olyan egyetemista, aki tapasztalatot vár a programtól, de találkozhatunk olyannal is, aki már a közeljövőben tanyasi környezetben szeretné folytatni az életét, mert vonzó számára az önellátó életmód. De még olyan résztvevő is volt, aki kihívásokat lát a Vidék Kaland Programban. Sőt, olyan középiskolás is jelentkezett, akit már gyermekkora óta vonz a vidéki életforma, és a nagyszülei hagyományát szeretné folytatni. A Kalandorok a felkészítő napon egy úgynevezett traktoros tréningen vehettek részt, így kipróbálhatták a mezőgazdasági gépeket. Szintén az első napon meghallgathatták a munka- és balesetvédelmi oktatást, hogy valóban biztonságosan vághassanak bele a munkába.

 

A program célja és előnyei
Az élelmiszerek kidobása, az úgynevezett élelmiszerhulladék keletkezése nagy problémát jelent, hiszen vannak, akik rászorulnának. Erre sokszor nem is gondolunk a boltok polcai előtt válogatva a rengeteg fajta élelmiszer között, ahogyan arra sem, mennyi munka áll mögöttük. A Vidék Kaland Program egy olyan lehetőséget teremtett, melynek köszönhetően a fiatalok megismerkedhetnek a mezőgazdasági munkálatokkal. Megtudhatták, milyen értékes is az oly sokszor kidobott élelem. Megismerhették a nap nap után a bevásárlókosárba kerülő élelmiszerek másik alternatíváját, az önellátó gazdálkodást. A program tulajdonképpeni célja, hogy megvilágítsa, mennyire fontos napjainkban is a mezőgazdaság. Mindezt pedig úgy, hogy az önkéntes kalandorok a fiatal gazda munkarendjéhez igazodva végzik a munkát, mely által a gazdálkodók valós életét ismerhetik meg. A kalandorok azt is megtapasztalhatták, hogy ebben a szakmában a fájdalom, a büszkeség és az elért eredmények kéz a kézben járnak.

A Kalandorok napi friss élmény beszámolja itt olvasható:
http://videk-kaland.hu/blog

További sajtóinformáció:
Varga Árpád
email: agrya [dot] videk [dot] kaland [at] gmail [dot] com

 

Nagy felbontású képek: https://goo.gl/DKI2go
Forrás: http://videk-kaland.hu/