4. nap - Eső

Printer-friendly version

4:50-kor kelek, abban a tudatban, hogy ma 5-kor kezdünk. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy mégsem, de annyira nem bántam, mert nagyon kellemes idő volt reggel és olvastam egy kicsit, amíg megjöttek a többiek 6 körül. A fények is tök jók voltak, akkor jött fel a nap, csináltam egy pár képet is az üvegházakról. Szeretem a kora reggel hangulatát nyáron, csak sajnos ritkán van olyan alkalom, hogy elég korán felkelek megnézni. 

A nap nagy részében továbbra is a krizantémokat ültettük nagyobb cserepekbe, majd az újonnan érkezett árvácskákat is elültettük. Olyan tálcán érkeznek, amibe 360 db fér. Tök érdekes, hogy némelyik már ilyen mini állapotában is virágzik. 

Ma egy kicsit sétálgattam a virágok között (sok olyan van, amivel nem nagyon volt dolgunk még, ezért az üvegházak egy részében ritkán voltam eddig). Gábor mutatott egy pár érdekességet. A kedvencem a kóla illatú muskátli :D soha nem gondoltam volna, hogy ilyen létezhet... Egy pár virágból tervezek hazavinni egy-két hajtást, meg volt néhány, amit megmentettem a kidobástól, mert talán még megmenthető. 

Amúgy szinte egész nap esett az eső. Még most is. Ez azért is igazán kár, mert felvetődött, hogy délután elmegyünk Lillafüredre, ahol én már nagyon rég nem voltam és egy csomó látnivaló lett volna, de sajnos így nem volt rá alkalom. 

Holnap hazamegyek és akkorra akartam hagyni az összegzésszerű monológokat. De mégis idekívánkozik, hogy egészen sajnálom, hogy holnap hazamegyek. Általában honvágyam van, ha rövid időre is máshol vagyok, de most szívesen maradnék még. Nagyon megkedveltem ezt a helyet és az embereket. Mindenki mindent megtett, hogy nagyon jól érezzem magam az ittlétem alatt. És ez sikerült is nekik.

De holnap még van egy munkanapom, ami tényleg 5-kor fog kezdődni. :)

Szóval visszatérve, egész nap esett. A főképen pedig ennek eredménye látható. Hihetetlen szép volt. Talán még nem is láttamennyire teljes szivárványt. Stílusos befejezés... :)

 

Ez a zene pedig tökéletesen kifejezi a hét hangulatát, bár egy teljesen más kor más stílusa, de mégis ilyen volt a kedvem :)

https://www.youtube.com/watch?v=YwADcfg0bPQ