Felkészítő nap

Printer-friendly version

Reggel 7 órakor 40 izgatott fiatal várakozott a Hősök terén, hogy kezdetét vegye a kaland. Kecskemétre utaztunk, már a buszon megköttetek az első barátságok. Kiderült, hogy egy igen színes társaságról van szó, van köztünk jogász, marketinges, logisztikus, gépészmérnök, tanuló. Bár a hétköznapokban nagyon különböző életet élünk, ma mégis mindenkit egy cél vezérelt, hogy kilépjünk a hétköznapjainkból és közelebb kerüljünk a vidékhez.
Kicsivel több, mint 1 óra utazás után érkeztünk, meg a kecskeméti Hegedűs Tanyára, ahol már mosolyogva várt minket Hegedűs Zsolt, fogadógazda. Egy percig sem habozott, máris kiadta az első feladatot. Egy pótkocsin szalmabálák tornyosultak. Ezeket kellett gyorsan lepakolnunk, hogy később a nap folyamán ülőalkalmatosságként szolgálhassanak. Rövid köszöntő után kis csapatokat alkottunk és elindultunk felfedezni a tanyát. Az első állomáson zsákokat kellett megtöltenünk kukoricával. Mindenki nagyon szorgalmasan dolgozott, bár a tárolóban igen nagy volt a hőség és a por.
Utunk a kiscsibe nevelőbe vezetett. Megtudtuk milyen speciális körülményékre van szüksége a pöttöm állatoknak, ahhoz hogy nagy és egészséges tyúkasszonnyá válhassanak. Rögtön munkának láttunk, hogy segítsünk kitrágyázni őket, ekkor csapta meg orrunkat először az igazi tanyasi levegő „illata”. Amint befejeztük a munkát máris indulhattunk a következő állomásra a szarvasmarhákhoz, akik már éhesen várakoztak, hogy megetessük őket. Ezután végre eljött a sokak által oly várt pillanat, traktorokat vezethettünk.
Miközben mi feltérképeztük a tanyát, a bográcsban már rotyogott a gulyásleves. Ebédidőre mindenki jól megéhezett, úgyhogy jól belakmároztunk belőle.
A délután folyamán munkavédelmi oktatásban részesültünk. Több veszély fenyegeti az embert egy tanyán, mint gondolnánk…
Hosszú, élményekben gazdag nap után indultunk vissza Budapestre.