Meggy előttem meggy utánam (1.nap)

Printer-friendly version

Kedves Olvasó!


Kevésbé szavakkal, mint inkább ropogó kézízületeimmel és vöröslő szemeimmel tudnál demonstrálni a mögöttem lévő napot. Kezdődött minden a reggeli (sic.) „háromharmincas” keléssel (hozzáteszem a kakas még aludt…). Némi összekészülődés után játszottam keveset reggeli torna gyanánt két kis rosszcsont pulival (jaj, de hiányzik az otthoni kiskutyuskám…).


A Kalandozásom elején nem sejtettem, hogy estére majd nem báránykák jelennek meg a lelki szemeim előtt az alvást elősegítendő, hanem meggy szemek. De tényleg, rengeteg meggy volt a fán. Tehát nekikezdtünk a szedésnek, és némi tériszonnyal rendelkező, ámde lelkes leányzóként felmásztam a cseppet sem bizalomgerjesztő és nem kicsi létrára. Olykor halk sikkantásokkal érzékeltettem, hogy fent vagyok még ugyan, de az a rohadt szél néha feladta a leckét. (éééén ugyanis nem estem le… ;) ).
Szóval nem is szaporítnám tovább a szót. Szedtünk egy csomó-csomó meggyet, amiket utána rekeszekbe pakoltunk és elvittük leadni, mert ugye ez frissen feldolgozandó! Ez után haza mentünk ebédelni, ahol is meggyleves és frissen főzött meggylekváros palacsinta volt (szegény gyerekek most egy darabig csak meggyet kapnak enni... bár még lehet, hogy jobban járnak, mintha mangalicát tartanának…) Eddig ugyan azt hittem én nem szeretem a meggyet, de a mai nap után bátran kijelenthetem, hogy már igen és felveszem a listára!


Ebéd után kimentünk körbenézni a területeken és az egyik helyen fogadógazdám meglepve tapasztalta, hogy a kukorica dőlésnek indult…. Igen hamar meglett a magyarázat, ugyanis apró pici bogárkák százai röpködtek a kukoricacsöveken. Ez bizony a kukoricabogár, amely némi rossz tanács miatt bizony felütötte a fejét. Szerencsére a rovartámadás csak egy kisebb részét érintette a termésnek. A napnak ezen morgolódós része után még némi autókázás következett, majd megérkeztünk a szállásomra.
Ezen sorok írása alatt a szemem majd leragad és a technika csodáinak köszönhetően már másodjára gépelem soraimat…


Jó éjszakát Mindenkinek! Puszi az Otthoniaknak!

kétszer

Kétszergépelés! Üdv a klúbban! Ha Te meggyekkel, én méhekkel fogok elaludni! :-)