0. Nap

Printer-friendly version

 

Becsomagolva, jeggyel a kezembe elindultam a Nagy kalandra. A vonaton pokoli hőség, tehát az alaphangulat adott, de a pesti közlekedés és az eljutás egyik pályaudvarról a másikra máris felejthettelenné tette a kaland kezdetét.

Kisebb késéssel megérkeztem Balmazújvárosba. Megismerkedtem Livivel a vendéglátom feleségével és a kislányukkal. A tanyán találkoztam a két juhásszal és persze az állatokkal.

A két juhász, hát igen, első pillantásra nem mondanám őket bizalomgerjezstőnek, nah de nem ítélünk elsőre. A szóbanforgó juhászok neve egyébként: Pisti, ő az idősebb és szerény véleményem szerint az értelmesebb is. A másik Józsi, ő mondjuk úgy, hogy még csak tanulja a juhászmesterséget. Mind a két férfi csupa szív ember, Pisti bácsitól még egy bicskatartót és egy körmölő kést is kaptam ajándékba.

 A tanya körbejárása és az állatok megismerése után hamar elfoglaltam a rezidenciámat mivel másnap reggel 4 órakkor kezdődött a nap.