Viktória - 1.nap - Varázspatkó Lovastanya

Verzia pre tlač

Első napom a Varázspatkó Lovastanyán, Székelybóson.

Az igazat megvallva én nem egy állatokkal foglalkozó gazdához vágytam anno, amikor jelentkeztem a programra. Növénytermesztèssel és annak minden velejáróval szerettem volna foglalkozni. Azonban egy rossz szavam nem lehet a mostani helyemre.

A fogadó család kedvessége, a hely lélegzetelállítò természetes szépsége, a nagyvárostól távolálló nyugalom és a lovak, valamint az azokkal foglalkozók energiái olyan feltöltődést jelentenek számomra, amik semmihez nem foghatóak. Ilyen tiszta, csillagos eget nagyon rég nem láttam, amire második éjszakája nézhetek fel. Csodálatos ez a hely és az itt élő emberek is. Teljesen más,mint otthon, Pesten.

 

Ma indult egy lovastábor gyerekeknek itt, amiben segíthetek Mónikának, a helyi tehetséges székely lovásznak, Katinak, a gazda feleségének, és az összes többi segítőnek, akik a lovakkal különleges érzékkel bánnak ( Renáta, Noémi, Csenge, Kincső) Jómagam életemben egyszer ültem lovon, ami a mai napon megváltozott, ugyanis este lehetőséget kaptam lóra ülni és rajta "tornàzni" is egyet, amit valószínűleg más körülmények között soha nem mertem volna bevállalni. Emellett a reggelem nyulak, bárány és kecske etetéssel kezdődött, majd a reggeli tornát a gyerekeknek én tartottam. Később még szalma bálákat is pakoltam, ami az első fizikai munka volt itt, és a lovaspályán is ganalyoztam a nap végén.

 

Számomra mindez óriási élmény, semmi pénzért nem cserélnék senkivel jelenleg. Köszönet Zoltánnak, a család fejének, aki bevállalta,hogy  lovakhoz nem értőként is fogad engem.

 

************************************************************************************-

Jelenlegi tevékenység bemutatása
Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen végzős szociológia szakos hallgató vagyok, illetve vidékfejlesztési és gazdasági agrármérnök szakon végeztem el 1 félévet.

Miért jelentkeztél a programra?
Szeretnék az egyetemi éveim után önellátó családi gazdaságot indítani, a várostól elszigetelve élni. Úgy gondolom, hogy nem lesz más lehetőségem arra, hogy belekóstoljak milyen a valóságban.

Mit vársz a programtól?
A határtalan kalandoktól földműveléssel és önellátással kapcsolatos tapasztalatszerzést és fárasztó munkát, végre távol a várostól.

Van-e bármilyen mezőgazdasági tapasztalatod?
Egy félévet tanultam a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon, de mindent csak elméletben

 

***************************************************************************************-

Napi beszámolók: