0. nap
Szolnokig esett. Onnan viszont bárányfelhőkkel csipkézett ég alatt utaztam a dinnyeföldek és marhakarámok felé. Egészen Lőkösházáig. Szelíd dinnyeszedő kívánhat-e többet? Hogy a Lőkösháza-Kunágota transzfert hasznosan töltsem, a logisztikailag legideálisabb lokált, a Bakter sörözőt választottam, szerencsés Békésbe érkezésemet hogy elégedett kisfröccsel nyugtázzam. Ahogy közeledni láttam a barnás Ikarust, mely majd Kunágotáig repít, felhajtottam az utolsó kortyot, istenhozzádot mondtam a pultba és vadiúj gumicsizmám számára is méltó kilátást biztosítva, elhelyezkedtem a gyéren szállító járaton. Közelemben ülő útitársammal megosztottam a tervem: dinnyeszedés Süli Ernőéknél és szarvasmarha-tapasztalatok a Kása-farmon. Megnyugtatott, jó kezekbe kerülök. Rendezett, tiszta, geometrikus falvakon robogtunk át, mintha csak vonalzóval mérték volna a derékszögeket. Vendéglátóm a végállomásnál várt rám, és dombegyházi szállásomig szállított. Álmomban sem gondoltam, hogy egyedül fogok lakni egy egész panziót, pedig pontosan ez történt. Kása Karolina ugyanis, a Kása-farm ifjú tulajdonosnője egy vendégházat is üzemeltet, ahol számomra a Kaland alatt szállást is biztosított. Sej élet, dinnyész élet…
Megtudom, hogy Karolina és Ernő osztálytársak voltak, ők meg, ahogy megtudják, tanítani készülök, történelemtanáruk alakját idézik meg. Ernő azzal köszön el, hogy aludjak egy nagyot, szükség lesz rá – hozzá sokat sejtetően mosolyog. Távozta után Karolina ismerteti a dinnyedobálás-izomláz egyenes arányú, általam is sejtett, de még meg nem tapasztalt egyenletét. Este még szétnézek a faluban. Onnan tudom, hogy nyugatnak indultam, hogy nem szegeződik felém határőrszurony. Megállapítom, hogy a dombegyházi békapopuláció igen-igen népes. Meglássuk másnap a kunágotai dinnyét is.
1. nap
Reggel bundás kenyértől és jó sonkától kellemesen elnehezülve ülök be Ernő Fordjába. Az idő borongós. A vasárnap megszedett és a platón éjszakázó dinnyehalom felé indulunk, hogy értő sikálásban részesítve, az átvevő és a fogyasztók számára is kívánatosra fényezzük a csíkos gömböket. Beugrunk Ernőék portájára, ahol a többiek már várnak, összeáll a pakolóbrigád. Az átvevő-telepen van egy csúszda, alján sörtés görgőrendszer dobja le a dinnyéről a makacs sarat, a gép végén pedig mi is rásegítünk még egy törölgető ruhával, hogy csak csillogó, szemre szép termék kerülhessen a rekeszekbe. Felmászunk az utánfutóra és Jencivel kettesben szedjük a platót. Jenci majd rendőr lesz. Most meg csatár az ágotai ifiben, de szeptembertől már talán a felnőttben is. Gömbérzéknek nincs híján. És a csapat többi tagja: Ernő bácsi (Ernő édesapja) a dinnyelassító. Feladata, hogy megfelelő sebességűre mérsékelje a gravitációtól megittasult, heves dinnyéket. Alul Ernő, Gergő, Csabi és Feri tisztogat és szortíroz. Két platót dobálunk a csúszdára, úgy 120-130 mázsa dinnyét. Amikor meghallom ezt a számot, beleszédülök. Közben erre nem lett volna időm. A csúszdárarakók életében eljön a pillanat, amikor a lenti törölgetők felkiáltanak: elég. Akkor szussz. Ilyenkor Jencivel a plató oldalának dőlünk, az élet császárainak érezzük magunkat és a szteroidok káros hatásáról diskurálunk.
Mondják is, meg érződik, hogy a Suzy-dinnye jobban csúszik, mint a másik, a TopGun. Mert olyan viaszos a felülete. Amikor meg esni kezd az eső, a Suzy-dinnye felülete olyan lesz, mintha vizezett tejjel locsolták volna le. Ezt onnan tudom, hogy eleredt. Elég böcsületesen. Ekkor már a dinnyedobálónak kevesebb kedve szottyan a platón-filozofálgatáshoz. Eljön az a pillanat is, hogy elejted az első Suzy-t, az pedig szétpattan a benne bujkáló feszültségtől. Ami megreped, azt félre kell tenni. Amikor az esőben kiáltanak fel, hogy ELÉG, akkor sáros kézzel, szipogó orral egy összetört Suzy felé nyúlsz. Határozott mutatóujj-mozdulatokkal körülkeríted a legpirosabb részét, és a szádhoz emeled. Ilyenkor azt nem látod, hogy mennyi anyaföld kerül a nyelőcsövedbe, és azt sem, hogy széles sávban csorog lefelé a szádon a dinnyelé. Nem látod, de nem is érdekel. Felfrissülést érzel, és akkor tojsz te a reklámokban aloe verás, anti-oxidánsoktól dús löttyökre. Mert a dinnye lenyomja mindet. Lenyomtunk mi is, vagy 130 mázsát.
Az eső viszont nem csillapodik. Ezért az Anikó néni prezentálta, jóízű, laktató ebéd után irány a Kása-farm. Karolina vezet körbe. Bolondul futkároznak a szőke mangalicák, nyugodtan pihennek a lovak, a fejős tehenek meg a délutáni műszakra készülnek. Én még ennyi állatot, egy helyen, korábban sosem láttam. Az ellető nevű egységbe kerülök, ahol Norbi-druszám lesz a mentorom. Lenyűgöz a precízsége, felelősségteljes munkavégzése. Megismerkedem a borjakkal, majd a tejporkeverés arányszámaival, és az itóka ideális, csecséhez közeli hőmérsékletével is. Ami jó: bornyút itatni cumis végű vödörből. Ami kevésbé jó: beleönteni a gumicsizmádba vagy másfél liter 95 fokos vizet. Most tessék kicsit felszisszenni…
2. nap
Hajnalban megellett Jolán. Sajnos nem voltam jelen. Jóska fogadott a hírrel. Az újszülött (ifjabb Jolánka) éppen a tápanyagban gazdag „fösstejet” fogyasztotta egy cumis végű kölyökpezsgős üvegből. Ej – mondom, hát Isten éltessen, Jolikám! Ami azt illeti, termetes, életre való jószág. Az anyjára ütött. De vissza a névre. Elsőnek imponált, hogy Jóska nevén szólítja a közel ötszáz fős állomány minden egyedét, így ismeri az immár kismama-Jolánt is. De mikor már a tizedik Jolánt nógatta, gyanút fogtam. Úgy Jolán tehát a nősténymarha, ahogy megboldogult biológiatanáromnak Zsuzsi volt mindem lány az osztályban. A Jolán afféle epitheton ornans. Jóska által a tehenre használt állandó jelző. Nemcsak a jelző, a feladat is állandó, hiszen a borjú szomjas, inna, és friss szalmán tölti legszívesebben az idejét. Teljesíteni kell szerény vágyait, ha esik, ha fúj. Kedden esett, ezért úgy esett, hogy dinnyézés helyett az istálló várt rám. A délelőtti műszak után finom ebéd a panzióban, majd pár óra pihenő, ami jól is jött.
Délután korábban érkeztem vissza, és a disznók felé vettem az irányt. Szórakoztat ugyanis hányaveti intellektusuk. Hentergőzésükből rögvest felveri őket a megjelenésem. Ilyenkor az óvatosabbak eszeveszett tempóban, röfögve menekülnek, míg a rutinosabbak – akik valószínűleg jó pár vágást megúsztak már – mozdulatlanul végigmérnek. – Ugye nem te vagy a kaszás (bökős), aki az életemért jöttél? – kérdezik a szemükkel. Kacsintok rájuk, hogy ugyan dehogy, de még így sem sikerül elaltatnom az éberségüket. Tudják, hogy a halált nem lehet átverni, de azért igyekeznek szemfülesnek lenni. Mindaddig ugrásra készen remegnek (alighanem jócskán száz feletti pulzussal), míg odébb nem lépek. Amint kettőt plaffan a csizmám a trágyás talajon, már neki is fogtak a lustálkodásnak. Amelyikek alszanak, azok időnként megremegnek álmukban. Vajon miről álmodhat egy disznó? – teszem fel a kérdést magamnak. És akkor kapcsolok, hogy a bölcsész mocorog bennem, úgyhogy hányok is gyorsan némi szalmát a vasvellával…
3. nap
A többhetes kerékpárversenyeken királyetapnak nevezik a leghosszabb, legkeményebb szakaszt, melynek során végeláthatatlan hegyi szerpentineken kanyarog a karaván, míg felkapaszkodik a felhők közé. Kunágota közelében nemigen vannak hegyek (szép időben idelátszanak ugyan a keleti bércek) úgyhogy a hasonlat természetesen sántít, mindenesetre azt mondom, a szerda volt az én királyetapom. Végre nem esett az eső, így fél hétkor indultunk Ernőék földjére. Előbb lemetszettük a jól megtermett dinnyéket, majd a késsel lekapartuk róluk a sarat, amennyire lehetett, és sorokba gurítottuk őket, hogy egyszerűbb legyen csatárláncban egymásnak dobálni a zöld-csíkos medicinlabdákat. Kisvártatva Ernő bácsi is megérkezett, traktora mögött jókora utánfutót húzva. A feladat adja magát: teleszedni dinnyével a platót. Magasságomnak köszönhetően a platóradobó pozícióját kaptam meg, ami felelősségteljes és elég kemény meló. Aki ugyanis a platóra dob, azon a munkáson óhatatlanul az összes dinnye keresztülmegy, amit megmozgat aznap a brigád. A dinnyepakoló legnagyobb csalódása, ha a feje fölé emelt tíz kiló pluszos monstrumról kiderül, hogy nyúlrágta/egérharapta/szimplán rohadt. Ilyenkor izommunka volt csak, mezőfitnesz, de a betakarítás szemernyit sem haladt. Csabi mesélte, hogy egyszer ráugrott a felemelt dinnyéből éppen lakmározó, ijedt egér. Ezt én megúsztam. A brümmögő traktorból rádió szól, így a dinnyeszedő – ha ereje engedi – a földön lejthet a legújabb slágerekre, és első kézből értesülhet a sportsikerekről. Félplatónál tartunk például, amikor Cseh László harmadikként csap a célba Sanghajban, kétszáz vegyesen. Ezek azok a pillanatok, amik átlendítik a holtpontról a holtfáradt dinnyedobálót. Meg a víz, meg a dumák, a hecc. Az időre nem lehet panasz. Elődöm állítólag 38-40 fokos hőségbe dobált, így szavam sem lehet a harminc körüli hőmérsékletre és az enyhe légmozgásra.
Ebédig két platót dobunk meg. Kell-e mondani, mennyire jól esik Anikó néni főztje? Ahogy pótoltuk a tápanyagot, irány az átvevőtelep, ahol bedobozoljuk a földről hozott terményt. Újra üres hát a plató, irány a föld! Hogy az eddigi két plató mellé Ernő egy harmadik kölcsönkérését intézi, azt súgja, nem lesz éppen rövid a nap. Nem csalódom. Érdekes módon, nagyobb dinnyét pakolni valahogy kevésbé megerőltető. Hiszen azokkal hamarabb telik az utánfutó. Fáradó munkás számára pedig nincs nagyobb boldogság, mint látni, hogy a pakoló-igazgató kollega mellett már magasan, halomban állnak a dinnyedombok. Ha viszont apróbb (értsd: 4-6 kilós) dinnyék vannak soron – a németek állítólag kifejezetten ezekre a példányokra vadásznak – akkor sokkal lassabban telik idő és taliga. Az ötödik platót rakjuk meg leglassabban. Kerül rá Suzy és TopGun is. Ettől fogva már erről se Tom Cruise jut majd eszembe. Fél nyolc magasságában távozunk a dinnyeföldről. Hosszúra sikeredett a mai szedés, mondogatjuk egymásnak, és akkor megpillantunk egy jókora kamiont Ernőék háza előtt. Ez meg ki lehet? – A koma vinne vagy 150 mázsát, de még ma kell neki az áru. - tájékoztat vendéglátóm, de még ma. A hír elég rosszul érint, a pakolás előtt elfogyasztott négy karéj kenyér viszont elég jól. Visszanyerem az erőmet, és elszántam látok az átpakoláshoz. A kamion megtöltése más technikát igényel, mint a csúszdáztatás, meg a platóra dobálás. Ügyelni kell a legjobb helykihasználásra. Ügyelünk. Fél tízkor megtelik a kamion, légy se férne már bele. A koma 153 mázsával mérlegel, mi pedig összesen közel 500 mázsát mozgattunk meg szerdán. Váljék egészségünkre. Az alvás nem esik nehezemre…
4. nap
Maradt azért még ott dinnye. Úgyhogy megyünk, és szedjük. A komolyabb izomláznak nincs ideje jelentkezni, mindössze a csuklóm jelez, hogy inkább vagyon ő a billentyűzetpüföléshez, mintsem a dinnyedobáláshoz szokva. Ügyes technikával, dinamikusabb erőátvitellel lehet kissé energiatakarékosabban is dinnyét dobálni, mint azt első nap tettem. Ez a nagy, csütörtöki felismerés. Érzem már a komolyabb izomtömeg-növekedés lehetőségét, így aztán javallom Ernőnek, hogy vegye fel a kapcsolatot különböző labdajátékot űző sportegyesületekkel, hiszen a dinnyeszezon éppen egybeesik az alapozási időszakkal. A dinnyeszedés ugyanis kiváló csapatépítő és viszonylag kevés kelléket igényel. Mindössze egy játszósruha-szettet, meg egy komfortos bakancsot. Vállalom a közvetítést, forduljanak hozzám bizalommal!
Megdobjuk a magunkét, délután pedig valóságos médiabirodalom költözik a határba. Egymás sarkára tapos tévés és rádiós. Amíg valaki nyilatkozik, eggyel rövidül a lánc. Persze az ugratások sem maradnak el. Jenő elsőszámú celebritásként ad interjút. Szereti kamera és diktafon. Jó dumája van, na. De nemcsak újságírók, kereskedők is jönnek. Szerencsére viszik az édes dinnyét, ha nem is annyit, mint tegnap az éjszakai műszakos kamionos. Telik az utánfutó és a Transit, egy-egy pakolás között pedig meggyőződünk róla magunk is, hogy jó helyről viszik a dinnyét ezek a kereskedők. Estére kelve Ernő bácsival elfogyasztjuk a napközben beígért, emberes barackpálinkát. Ej, ha dinnyéből is lehetne főzni. Sikerült elébe mennem az izomláznak. Következhet az utolsó nap…
5. nap
A reggeli borongós időjárás a hétfőit idézi. Reggeli előtt kibattyogok a farmra, hogy búcsút vegyek mentoraimtól és a jószágoktól. Mindenki a helyén. Miután elkészülnek a fotók, utamra bocsátanak emberek és állatok. Egy jó kis omlett adja meg az alapkalóriát a délelőtti dinnyedobáláshoz. A friss árut nyolcmázsánként szortírozzák a serény raktárosok. Ledobunk vagy két platót, és ebédidőre végzünk is. Ami még kint maradt a földön, azért csak vasárnap mennek majd ki – mondja Ernő. Sajnos a betakarítás legvégét így nem tudom megvárni. Egy fejedelmi derelye után azonban lehetőség adódik egy másik brigád munkájában is részt vennem. Ernő cimborája, Attila is takarít ugyanis befelé. Nála sem nőttek kisebbre a dinnyék, ráadásul felpakoló poszton számítanak rám, úgyhogy alaposan megizzadok újfent.
Jófajta levezetésképpen pedig egy újabb átvevő és egy laza lepakolás. Addigra Gyurta Dani már aranyérmes. Akárcsak az az öt nap, amit Kunágotán és Dombegyházon tölthettem. Lovasi András sorai jutnak eszembe: „Annyira szép kemény élet ez.” Fura a városban ébredni, ahol hajnalban traktor helyett villamos zúg, a levegő pedig erőst hiánycikk. A magammal hozott jókora dinnye még megbontásra vár, minden falatot jobban becsülök már eztán. Az élmények messzire elkísérnek.
