Rengeteg jó élmény és emlék kavarog bennem, nagyon jól éreztem magam. Nem is tudom, hol kezdjem vidéki kalandjaim összefoglalását. Amennyire döcögősen indult, annyira pozitív élmény lett az egész. Minden olyan bizonytalanul indult: a hely, az odaút, a gazda kiléte. Most első alkalommal nyílt lehetőség Magyarország és Erdély után ellátogatni egy felvidéki gazdához. Szerencsésnek érzem magam, hogy idekerültem. A családnál, ahová érkeztem, ők sem tudták mire számítsanak, én sem tudtam. Elvégre kalandot jöttem keresni? Nemde?
Utazásom előtt 2 nappal tudtam meg, hogy hová is kell mennem, kinél fogok segítkezni.
Telefonon már beszéltem a gazdával, Sátoraljaújhelyre jött értem, s vitt tovább a farmjukra. Szegedről indultam, hosszú utat tettem meg a találkozási helyszínig, izgultam ki fogad majd. Mikor megérkeztem a vonatállomásra, Zsolt és két kislánya már nagyon vártak rám. Egy rajzzal készültek nekem, amin a nevem állt. Nagyon megható volt. Azonnal megnyugodtam, valahogy éreztem, hogy kellemes 5 nap elé nézek.
Farmhoz vezető úton mesélt Zsolt a kis családi gazdaságukról, már alig vártam, hogy megérkezzünk. Lelesz nevű településen él az Ilko család. A ház előtt már vártak rám, Zsolt felesége, Móni és a legifjabb Ilko csemete. Észbe sem kaptam, már a lányok cipelték a bőröndömet a szobájukba, 5 napig most enyém a gyerekszoba. Már nagyon éhes voltam, de a finom vacsora és a barackpálinka vérré vált bennem. Vacsora után körbevezettek a farmon, ahol közel 100 baromfi, mangalicacsorda, méhek és Linda, a ló lettek azok, akik társaságát az elkövetkezendő napokban nem hanyagolhattam el. Este átbeszéltük a másnapi teendőket.
Hétfőn pedig nekiláttunk a munkálatoknak. Közös reggeli a családdal fél 8kor, már ettől is elszoktam sajnos. Szegeden valahogy nincs időm, rohanás az egész napom. Jó volt így közösen leülni, és megreggelizni, Annát és Julcsit egy szomszédos településre vittük napközis táborba. Mikor visszaérkeztünk, Zsolttal nekiláttunk a kertrendezésnek, sövényt vágtam sövénynyíróval, amiben persze semmi meglepő nincs, csak nekem újdonság volt ilyet csinálni. Borostyán burjánzását is visszafogtuk, szépen rendbe szedtük. Gyümölcsfák környékét is kigazoltuk, a szőlőmentén. Az ólak mentén és a tyúkól előtt is kikapáltuk a makacs gyomokat. Egész szép munkát végeztünk az udvaron. A hőségben a folyadék utánpótlásról Móni gondoskodott, én frissen szedett menta teát ittam, hamar a kedvencemmé vált, nagyon ízlett. Egy pillanat sem volt, hogy unatkozzam, esélyt sem kaptam rá, de nem is akartam tétlenkedni, egy farmon mindig van mit csinálni, mint megtapasztaltam. Baromfiválogatás csepergő esőben, amikor már majdnem sötét van, részt vett benne az egész család, vicces volt. Villanypásztort húztunk ki a kert végébe, a tyúkoknak kedvezve ezzel, nagyobb teret kaptak így a kapirgálásra. Persze mindig volt egy galád köztük, aki kihasználva a villanypásztor kis rését kiszökött a szántóföldre. Napi teendők közt szerepelt a tojások összeszedése, friss víz biztosítása az összes jószágnak. Bármikor, amikor kedvem tartotta kijöhettem, és végigsétálhattam a farmon, szemügyre vettem mindenki rendben van-e, és a helyén van-e. Mangalicák aktívan lestek, általában néhány finom falat reményében, kapnak-e most szilvát vagy pár uborkát. Nem kis területen garázdálkodnak, minden jó rendelkezésükre áll, ami egy disznónak kell, bokrok, hűvös pihenőhelyek és sárfürdő, amiben úgy el tudnak merülni mint egy víziló, éppen csak a fejük van kint. Linda, a ló még csak másfél hónapja van a családnál, régi vágyuk teljesült ezzel, nagyon szelíd és gyerekcentrikus ló. Én nem értek a lovakhoz, tartok is tőlük, mindig bennem volt a félsz. Első nap végén mégiscsak sikerült engem is rávenni, hogy lovagoljak kicsit. Nem is olyan félelmetes, mint amennyire gondoltam. Napközben és a közös vacsoráknál sokat beszélgettünk, meséltek a kezdeti nehézségeikről, nem túlzás, ha azt írom, hogy ők is a nulláról indultak, ugyanúgy mint az én szüleim. Folyamatosan valósítják meg a terveiket, sok akadály és a rosszakarók eltántoríthatnák őket, de nem, mert ők kitartanak az álmaik és a céljaik mellett. Ezt nagyon kevesen mondhatják el és elgondolkodtató, hogy minden csak a kitartáson és a pozitív hozzáálláson múlik. Zsolti és Móni egy olyan házaspár, akik egymást maximálisan kiegészítve és motiválva egy nagyon szép kis farmot igazgatnak. Sok tervük van, jelenleg is nagy reményeket fűznek egy pályázathoz. Nagyon szurkolok nekik, hogy sikerüljön. Nagyon jó példák arra, hogy ha az ember elhatározza, hogy szeretne egy kis gazdaságot, akkor azt szép lassan fel lehet építeni. Néhány mangalica malackával kezdték ők is, akik úgy gondolták inkább a vadont választják az ólak helyett. Megszöktek, de Zsolt gazda nem adta fel, kereste őket a közeli erdőkben, végül a helyi vadászok és kopó kutyáik segítségével a nyomukra bukkantak. Így indult az ő kis gazdaságuk, mint egy népmese. A felvidéken töltött egy hetem nem csak kemény fizikai munkából állt, a rámbízott feladatokat mindig a legjobb tudásom szerint elvégeztem. Az Ilko család mindig maximálisan próbált a kedvemben járni, és ennek érdekében programokat szerveztek minden napra. Egy kőhajításnyira van tőlük a leleszi premontrei kolostor, ahová ellátogattunk. Még mindig piszkálja a fantáziám a föld alatti alagút megléte. Több nagyon kedves barátjukkal is találkozhattam, akikkel közös borkóstolós estét, és a farmon kivitelezett bográcsozást tartottunk. Kellemes élmény volt, sokat nevettünk. Minden este, mint egy darab fa estem be az ágyamba. Nem hiányzott a tévém sem a nyüzsgő Szeged, csak az jutott eszembe, hogy milyen gyorsan telik az idő, milyen rossz lesz hazamenni. Terveim között szerepel egy hasonló kis farm létrehozása, sok ötletet és bátorítást kaptam. Az Ilko család élő példa rá, hogy a semmiből kivitelezhető, és bárki bármit mondd, hallgassuk meg, de az álmainkat akkor is követnünk kell. Célokat kell kitűzni, ez visz előre.
5 napom alatt, kis túlzással kijelenthetem, hogy megtanultam lovagolni, ahhoz képest, hogy rá sem mertem ülni a lóra, és utolsó este már egyedül irányítottam, fantasztikus érzés volt, leküzdöttem a félelmemet. Azt hiszem, nekem is kell egy ló. Értékesebb időtöltés kint lovagolni a családdal minden este, mint a tévét bámulni. Ezért sincs a családnak tévéje, nem éreztem hiányát, ugyanígy a mikrónak sem, ledöbbentem magamon, hogy csak utolsó napon vettem észre, hogy nincs. Én, aki Szegeden minden nap talpig sminkben, és időnként összenőve a telefonjával közlekedik, olyan dolgok lettek kevésbé fontosak, amiket eddig mellőzni sem tudtam volna a mindennapi rutinomból. A rózsaszín pettyes gumicsizmámat még mindig nem takarítottam meg. A nadrágomnak pedig olyan jó ló illata volt, mikor kicsomagoltam a bőröndömből.
Ezt az élményt, amit nekem a vidéki kalandprogram adott, és azon belül az Ilko család, sohasem fogom elfelejteni. Szerencsésnek érzem magam, hogy náluk lehettem. A mérhetetlen vendégszeretet, és hogy így ismeretlenül is befogadtak a családba, nem tudom hogyan köszönhetném meg. Ezt a sok jó élményt, pozitív hozzáállást, szeretetet, amit kaptam bezárnám egy kis szelencébe, és kiengedném, mikor egy kis bátorításra van szükségem. Remélem, jövőre is találkozunk.
************************************************************************************************
Napi beszámolók:
