Viktória - 2.nap - A lovak "utánozós" állatok

Verzia pre tlač

Ma a reggeli torna a gyerekeknek kicsit hosszabb volt,mint tegnap. Fontos,hogy sokat mozogjanak és élvezzék is. A torna után indultak is lovagolni. Nagy élmény volt látni,ahogy a 10 év körüli gyerekek önàllóan irányítanak egy lovat. Számomra az is felfoghatatlan,hogy az egyik kislány 5 évesen mar milyen érzékkel üget a lovon, igaz, még csak futószáron.

 

Erről eszembejut Mónika, a helyi lovàsz története, aki már 4 éves korától lovagol, és 8 évesen mar Magyarországon töltött egyedül 2 hónapot, hogy lovagolni tanuljon. Tőle sokat tanulnak a táborozó gyerekek és én is a lovaglasról, lovakról. Ma már nyeregbe ülhettem, és a könnyített ügetést gyakorolhattam. Óriási élmény a lovon ülni és érezni, ahogy mozog, odafigyelni a helyes testtartásra és a megfelelő ütemben való mozgásra. Nagyon hálás vagyok azért,hogy ezt kipróbálhattam, és minden egyes élményért, amit itt átélhetek. Láthattam,ahogy a lovakkal foglalkozók milyen trükköket tanítottak meg a lovaknak, és hogyan kezelik őket. Például megtudtam,hogy a lovak "utánozós" állatok, így követik azt,amit az ember csinál.

 

A 17 éves Renáta, aki szintén nagyon ért a lovakhoz, elérte,hogy a ló feküdjön le és hemperegjen a homokban, úgy,hogy csupán elkezdett a lábával kapirgálni. Több hasonló trükköt is bemutattak, amiket a gyerekek és én is nagyon élveztünk. Ezenkívül a táborozókkal töltöttem időmet és igyekeztem szórakoztatni őket a délutáni esős időben. Kíváncsian várom a következő napot, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogatnak még számomra.

****************************************************************************************

Napi beszámolók: