Sztaniszláv András blogja

2013.07.31 Úton hazafelé

A csíkszeredai vasútállomáson megisszuk az egyik gazda útravalónak szánt söreit, ellátjuk egymást jótanácsokkal, a lányok könnyeznek, s már csak egy kaland vár ránk. A csíkszeredai vasútállomás mellékhelyisége. Én indultam már a Budapest-Bamakon, de ez simán veri azt…

2013.07.30 Gazdáim, avagy Miklós&Miklós

Végül, de nemhogy nem utolsósorban, hanem kifejezetten szándékosan, essen szó arról a két fiatalemberről, aki felvállalták, hogy megismertetik velem a székely farm működését.

2013.07.29 Illyefalva és környéke

Ha már ilyen ez a hely, ne legyek paraszt, s essék pár szó a faluról is, ahol 10 napig éltem.

2013.07.28. A farm, ahol élünk

Ezt a címet gondolom legalább egyszer majdnem minden kalandor elsütötte a blogjában, így én is erre kényszerülök.

2013.07.27. Kirándulás, s miegy más

2013.07.26 Disznóvágás – sajtónap (mindent “úgy kell csinálni”, mintha természetes lenne)

Ez a szakmám, úgyhogy valószínüleg az itt eltöltendő 12-13 nap legunalmasabb bika következik. Jönnek fotózni, kamerázni és kérdéseket feltenni. Amikre szépen és okosan kell majd válaszolni.

2013.07.25 Félidőben

Ma (már) kicsit később keltem, a tehénfejésbe is épp csak becsatlakoztam, mint vákuum a csecsre…

2013.07.24 Székely arcok

2013.07.23. gépek és képek

Traktor1-5: John Deere

2013.07.22. tik-tak-tik-tak


4.30 jó reggelt (ez kinek jó???)
4.50 tehénfejés indul (négyesével)
5.15 két 125 literes tartály megtöltése
5.45 vályu rendezése, hogy legyen mit enni a marháknak
6.00 idősebb borjak megkapják az őrölt lisztet
6.15 vályu ismételt rendezése
6.25 indul a furgon a tejautomatákhoz a friss tejjel
6.40 közepes borjak itatása frissen fejt tejjel