Dániel Judit blogja

Amit a termálvízről és a hasznosításáról megtudtam

Szentesen és környékén a termálvizet csak az 1960-as években fedezték fel, mintegy véletlenül, mert eredetileg olajat keresve végeztek fúrásokat a területen. De végül olaj helyett termálvíz jött a felszínre, és kiderült, hogy a környék nagyon jó adottságú vízbázis, gazdag termál- és gyógyvíz lelőhellyel rendelkezik.

Miért is jó fóliasátorban termeszteni?

És akkor már fóliasátor vagy üvegház, és mi a különbség közöttük? És hogy működik a talajmentes növénytermesztés? És a biológiai növényvédelem tényleg hatékonyan működik?

Mindent a paprikáról … szerintem

Elgondolkozott azon már valaki, hogy a paprika miért üreges belülről? Bevallom, nekem ez eddig még nem nagyon zavarta meg az életemet, pedig most hirtelen egyetlen másik zöldséget, vagy gyümölcsöt nem tudnék mondani, aminek lyuk van a közepében.

Mindig van mit csinálni – péntek

A reggel most azzal indult (a szokásos teendőkön túl, lásd hétfő), hogy elmentünk egy juhászhoz, akinek merinói nyája van, mert az egyik bárány gyengécskének tűnt, néha habos volt a szája, és a juhász nem akarta azzal terhelni, hogy kihajtják a Hortobágyra, egész nap járkálnak élelem után és csak száraz füvet találnak.

Már birkát is meg tudok fogni – csütörtök

Reggel a kempingben friss, meleg kenyérlángos várta az ébredezőket, ami az egyik gazdánál készült kolbásszal és szalonnával volt bőségesen megrakva. Igazán jó napindító volt. Reggeli után gyors elköszönés, indulás haza, mert ugye vár a munka.

A legváltozatosabb napom – szerda

A reggel korán kezdődik, szokásos teendők elvégzése után kimentünk a telephelyre locsolni. Ebben a nagy hőségben nagy a szárazság is, és az ott termesztett zöldségek nagyon várták már a vizet.

Semmi sem a tervek szerint alakul – kedd

Mégsem hajnalban kezdődött a csemegekukorica betakarítása…

Ez már nagyjából ismerős … vagy mégsem? – hétfő

Egy átlagos nap úgy indul, hogy reggel 6-kor elkezdődik az érdemi munka, ezért előtte még el kell végezni a ház és a saját magam körüli teendőket. Mivel én reggeli nélkül nem működök, így ennyivel is korábban kell kelnem. Plusz még ott az állatokat ellátása, tehát a reggeleim általában így néztek ki:
- óra csörög fél 5 előtt

Ismét vidéken – vasárnap

Végre július végén a „hivatalos” kalandom ideje is elérkezett. Vasárnap délután érkeztem meg újra Balmazújvárosba.

Ráhangolódás

Az én Vidék-Kalandom már egy hónappal ezelőtt elkezdődött, rögtön két felvonásban.