2014

A várva várt nap

Már csak 3 óra és kigördülünk a Keleti pályaudvarról, hogy megkezdjük utunkat Csíkszereda felé. De addig is felidézem és leírom a kecskeméti felkészítő nap eseményeit.

"...van, de tudod az a kemény" - összefoglaló a felkészítő napról

Ez a bejegyzés régóta várat magára, de valahogy sehogy nem tudtam rá időt szakítani, pedig már több, mint egy hónap eltelt a felkészítő nap óta.

Speciális kalandok az Axiálnál

Július 6-án késő délután érkeztem meg Bajára. Kis keresgélés után rátaláltam a Malom étteremre, ahol a szállásunk is volt. A pincér rögtön fölvezetett a szobámba. A hely kifogástalan volt, rögtön láttam, hogy jókat fogok aludni itt, ekkor elzúgott egy vonat az ablak alatt, ez kicsit elbizonytalanított, de később rájöttem, hogy csöppet sem zavar a pihenésben.

Kalandok a kertészetben

  Izgatottan és kíváncsian szálltam fel a vonatra Győrben, s röpke 4 és fél óra alatt meg is érkeztem Lacihoz, az engem fogadó gazdához. Nem volt számomra ismeretlen, mivel a felkészítő napon ő volt a csapatunk főnöke, s ott már említette, hogy szabadföldi kertészettel foglalkozik Hejőbábán. Aki nem tudja, merre keresse a térképen, ott van mindjárt Hejőpapi mellett. :)

Kalandos kalandozásaim Mangalicániában

Kiskunfélegyházán kalandoztam...

Vidék Kalandom első napjai Hatvanban

Vasárnap délután érkeztem meg a Vidék Kalandom helyszínére Hatvanba, Poros Timi családi gazdálkodóhoz. Az első este az ismerkedéssel telt, illetve hazahoztuk Timi nagyobbik fiát és a két kiskutyáját a rokonoktól. Hazafelé elkanyarodtunk még megnézni, hogy állnak a búza és napraforgó táblák, illetve a dinnyeföldek melyeket a családi gazdaság művel.

Romándi kaland

2014. július 6-án este érkeztem meg Romándra. Vendéglátóm elkalauzolt a szállásomra, ami egy szomszédos faluban volt, egy vadászházban. Csodaszép táj, óriási megművelt földek, és egy szép, gondozott horgásztó látványa fogadott.

 

Kalandos napjaim

Kedd

6-kor keltünk, jött a szokásos napirend, majd a reggeli.

Kicsit összefolynak így utólag a napok, minden nap történt valami fennforgás, így lehet hogy időzavaromban összecserélem a napokat.

 

Az élet Nemesrádón

Vasárnap este megérkeztem. Nálam amúgy sem megy minden zökkenőmentesen, de amikor házigazdám azzal fogadott, hogy akkor berakjuk a kocsiba a bőröndöt és még elmegyünk kaszálni kicsit meglepődtem.

Vidéki Kaland felkészítő nap

Péntek, reggel 6.00.
A megszokott módon a telefonomból üvöltő Metallica ébreszt. Félig ébren teszem fel a kötelező és elmaradhatatlan reggeli ébresztő kávém. Aztán készülődés, irány a szekrény, keresem az aktuális napi hangulatomhoz leg inkább illő színű inget, ma legyen kék, kék finom halszálkákkal... de ÁLJ!

Disznólkodás a telepen

A 2014-es Vidék Kaland program résztvevőjeként az utazás előtti hetekben türelmesen vártam, hogy fény derüljön vidéki kalandozásaim helyszínére. Az általam érdekelt témák alapján a Program szervezői végül a maglócai Udvardiné Dr. Horváth Emőke gazda elérhetőségeit küldték el, egy sertéstelepnyi kaland ígéretével.

 

5. nap Birkák között

4:00 Ismét egy hangulatos hajnali ébredés, de hiába iparkodom gyorsan összeszedni magam, mire kiérek, Pista bácsi már kiengedte a juhokat. Elkéstem.

4. nap Gyapjúpakolás és legeltetés

8:00 Az utolsó két nap a birkákról fog szólni, Vrancsik András jóvoltából. Először a gyapjúval ismerkedem meg. A birkákat évente egyszer szokták megnyírni és ezt a gyapjút értékesítik. Reggel jött is a kamion Andrásházára, hogy felpakoljuk rá a zsákokba szedett gyapjút.

3. nap Esőben is lehet dolgozni

4:30 Nem beszéltük meg konkrétan mikor indulunk, de korán keltem, mert ki akartam használni ezeknek a csendes vidéki hajnaloknak a jótékony hatását. Imádom, hogy kakaskukorékolásra és birkabégetésre ébredek, nem pedig kamiondübörgésre. Fantasztikus hangulata van, még akkor is, ha be van borulva az ég.

2. nap Meggyszedés és aratás

3:30 Ébresztő. Olyan korán van, hogy még a kakas sem kukorékol. 4:30 Már kint vagyunk a meggyesben, megint jönnek a szedők és minden úgy megy, mint tegnap. Leszámítva, hogy ma sokkal melegebbnek éreztem az időt és a rekeszek is nehezebben teltek, mint tegnap, mert nem volt tökéletesen érett minden fa. Az éretlent pedig nem szabad leszedni.

1. nap Meggyszedés

4:00 Ébreszt a telefon és vele párhozamosan egy kakas is. Meglepő módon nem kell percekig kínlódnom a felkeléssel, annak ellenére, hogy előző nap elég későn jöttünk be az aratásból. Ki is megyek közelebbről megnézni azt a kakast. Kellemes friss a hajnali levegő, jön fel a nap. Hangos bégetéssel előjönnek a juhok is. A közelben egy gólya kelepel, a háztetőn pedig egy rozsdafarkú „rozsdál”.

0. nap Megérkezés Balmazújvárosba

Varga Mónika vagyok. Békéscsabán dolgozom kérelemkezelési szakreferensként, de néhány hete úgy döntöttem, hogy lecserélem a magas sarkút bakancsra és beállok dolgozni 5 napra Szanka István balmazújvárosi gazdálkodóhoz.

Vasárnap délután érkeztem meg busszal és alig hogy lepakoltam, már indultunk is ki az aratásra. Közben összefutottunk Vrancsik Andrással is.

Utolsó nap

Sajnos a mai nap reggele erős lehűlést, borult időt, és csakhamar esőt hozott. Így hiába készült mindenki, az időjárás lefújta a szedést.

Délelőtt megérkezett az AGRYA-től Anita és Tomi. Ernővel és velem interjú készült, majd bemutattuk, hogy is megy a dinnyepakolás. Tomi állta a sarat, mindkét értelemben. :-)

Negyedik nap

A mai napon az időjárás kedvezően alakult, az eső egész nap elkerült minket.

Traktoros élet

A Hegedűs tanyán nem csak az állattartás rejtelmeibe nyerhetek betekintést, alkalmam nyílik arra is, hogy a növénytermesztésről tanuljak.
Reggeli után már várt rám Szájber Józsi, a tanya hivatásos traktorvezetője. A délelőtt folyamán bálázásra indultunk, ennek fontos előfeltétele az alkatrészek zsírozása, melyről saját kezűleg gondoskodtam.