2012

Az elmúlt szűk egy hét alatt a Sebők család látott minket vendégül. Minket, ugyanis Karcsival egy párként kerültünk Egerbe, hogy megismerjük az itt működő szőlészet-borászatot. Ezekben a napokban nemcsak fogadó gazdánkat, Lacit ismerhettük meg, hanem egész családjával barátságot kötöttünk. Fő hadiszállásunk Laci szüleinél volt, Eger talán legszebb részén laktunk, a szobánkból az egész városra ráláttunk. Laci szülei, Laci bácsi és Joli néni mint rég nem látott rokonokat fogadtak minket és egyáltalán,  az egész hét alatt, úgy éreztük, mintha mi is családtagok lennénk.

Megérkezésünk után mindenki kicsit részletesebben mesélt magáról, majd Laci bácsi körbe vitt minket a házban. Mint kiderült ugyanis, ez nem csak egy szokásos családi ház szép kerttel és kilátással. A legalsó szinten az egyik helyiségben palackozó lett kialakítva. Itt részletesen megismertük és ki is próbáltuk a palackozás egyes lépéseit, az üvegmosástól kezdve a dugózáson át a védő fólia ráragasztásáig. Igaz, sajnos csak üres palackokon gyakorolhattunk a bor ugyanis még a pince mélyén a hordóban volt. A palackozás után lesétáltunk a ház kertje alatt található tároló pincébe, ami a nagy hőségben már önmagában jól esett, és kiválasztottuk, hogy aznap este melyik borokat fogjuk megkóstolni. Az első napnak hamar véget vettetünk, tudtuk, hogy másnap már nem lesz ilyen könnyű napunk.

Másnap egy új területre vittek minket házigazdáink, amit a család az enyészet állapotában vásárolt meg és igyekszik feltámasztani. A tőkék jórésze elpusztult, mivel nem foglalkozott a területtel a korábbi gazdája. Új tőkék telepítésébe fogtak Laciék, ami költséges és lassan megtérülő befektetés, 3-4 évig is eltarthat, amíg termőre fordulnak, addig viszont sok kézimunkát és növényvédő szert kell rájuk fordítani. A feladatunk ezen a napon frissen telepített tőkék kapálása volt, ami az előző napi melegből kiindulva nem ígérkezett könnyű munkának. A kis 30-40 cm magas tőkék környezetét meg kellett tisztítani a gyomnövényektől, amik elhasználják a rendelkezésre álló tápanyagokat. Ezt a munkát a délelőtt folyamán befejeztük, majd az öregebb tőkék kifejlett lombozatát igazítottuk be a tőkék között húzódó dróthuzalok közé. Elégedetten szemléltük munkánk eredményét, a tőkék szép rendben álltak.

Csütörtök. Ahogyan még előző este megbeszéltük, reggel fél 6-tól már úton voltunk a karácsondi meggyes felé, hogy végre sikerüljön megpakolni egy teljes kamiont meggyel teli konténerekkel. Az előző nap leszedett meggyet is beleborogattuk a konténerekbe. Az elromlott gyűjtőgép már tegnap javítás alatt állt, és úgy tűnt, hogy el is fog készülni délutánra. A reggeli szünet után még Orsi elmagyarázta nekem, hogy hogyan történik az idénymunkások napi szintű bejelentése, majd folytattuk a teli konténerek felrakodását a kamionra.

Az utolsó két napon főként ülő munkát végeztünk, egy speciális saját tervezésű kis asztalkát körülülve a kaptárakba kerülő fiókokat drótoztuk be, és olvasztottuk rá a méhviaszból készült műlépet. A kezünk mozog, a szemünk figyel, közben cseverészünk, nevetgélünk, szóban méhészkedünk, de néha magunkba szállva elmélkedünk. Talán ilyesmi hangulatban telhetett régen a kukoricamorzsolás. Jó, énekelni mondjuk nem énekeltünk. A változatosság kedvéért olykor átváltottam mézes üvegek csomagolására is, azokat a textil korongokat kötöttem az üvegek tetejére, amelyiket talán kedden vágtam ki. Aranyos kis virágos, méhecskés, állatos anyagok ezek, szépen feldobják a mézes üvegek külsejét. 

5.nap:

Adrienn elrakta a maradék 4 anyát, továbbra is vette el a mézet, mi meg az összes műlépet besütöttük a keretekbe, de ekkor már kis és nagy keretbe is sütöttünk. Sajnos az erre a napra tervezett pergetés elmaradt, úgyhogy erről lemaradtunk, de egy csomó más dolgot láttunk. Aztán elérkezett a hazamenetel ideje, amit nagyon sajnáltunk, nagyon jól éreztük magunkat, egy csomó hasznos dolgot láttunk és tanultunk, és a már most is nagy kedvencem, a méz, még inkább közelebb került a szívemhez.

Itt már jött a fiókok festése. Plusz ruhadarabként bejött a kesztyű, ami miatt még jobban szakadt rólunk a víz. A festés már nem ment olyan gyorsan mint a lenolajozás, mert itt jobban oda kellett figyelni az apróbb részletekre. De azért haladtunk, szépen lassan. Ha Adriennek éppen szüksége volt egy-egy műlépes keretre, akkor azt is sütöttünk be. Ezek a keretek vannak a kaptárba belógatva, és ebben a műlépben vannak a sejtek (a 6szögletű bigyók), amiket a méhik ki fognak építeni, és ebben lesznek majd a peték elhelyezve, vagy éppen a finom mézet ide gyűjtik. Ebben a keretben egy vékony dróthuzal van belefűzve, és ezt a dróthuzalt a megfelelő szerkezettel fel kell egy kicsit melegíteni, így a műlépbe bele olvad a dróthuzal, és így megtartja magát.

Vasárnap estefelé megérkeztünk Őrbottyánba, Annával (vele voltam egyszerre beosztva), meg volt a bemutatkozás (mindenki nagyon aranyos és lelkes volt), majd ezután lementünk a kert végébe, ahol is a méhek laknak. Adrienn (Ő a tündéri fogadó gazdánk) tartott egy gyors bemutatást, hogy mi micsoda, mi mire jó, mit hogyan kell csinálni. Hát már elég hamar elvesztettem a fonalat, de azért próbáltam értelmeseket kérdezni. Megbeszéltük, hogy mi lesz a heti feladat, hogy a fiókokat le kell lenolajjal kenni, majd ezután le kell festeni. Jött a kérdés: Mi az a FIÓK? (: A fiók a kaptár része, ezeket lehet egymásra pakolni, és így növelni a kaptárt. És Adrienn célja, hogy elérje a 100 méh családot, de ha nincs mibe rakni, akkor ugye nem lehet szaporítani a családokat. (:

Egyszóval fontos feladatok vártak bennünket (:

Ez a legérdekesebb napunk. A már említett új anyaméhekért utazunk Nagytarcsára egy anyanevelőhöz (ilyen is van). Adri kiválaszt 15 anyát, akik kísérőméheikkel egy kis dobozkában (anyazárka, nagyon profi találmány) várják az új kaptárt. A doboz eleinte megvédi őket az új családtól, pár nap összeszoktatás után szokták kiengedni őket.

Hétfőn reggel Adrienn édesapja megmutatja, hogyan is kell egy kaptárt időtállóvá tenni. Lenolajazás, festés (most éppen) zöld olajfestékkel, majd újra festés. Jó kis munka, az első három napunk el is megy vele.