Székely kalandom második felvonása

Nyomtatóbarát változat

Oké, ebből a csűrben alvásból nem csinálunk rendszert. Bár lehet, ha 10 perccel többet töltünk el a széna gyúrásával lefekvés előtt (mert a szénataposást, egyengetést errefelé gyúrásnak hívják), akkor nem 40 fokos szögben kell aludnunk, és nem lett volna olyan, mintha állva próbálnánk elaludni. Eredmény: rádióinterjú reggel, zombimódban.

 

Mai tematika: tanyahigiénia. Lóitatás, -kefélés, istállóganézás, takarítás, pajtaseprés, végül pedig a változatosság kedvéért szénabála rendezés. Már egészen tiszta a széna, szalma, bála, boglya (itt buglya) fogalma.

 

Fáradunk: bála közé becsúszás, hasraesés a kötözőben, majd az est fénypontjaként a szekeret áttoltuk a lábamon. Mai konklúzió: illatos a széna, de ennyi munka mellett rendes ágyban és többet kell aludni!

 

Másnap 6.45-kor itt a kovács. Lovat patkolunk. Olyan szag van, mint disznópörköléskor. Új szakszavak: patapótló, patalakk. Most ez komoly, a végén lakkozzák a körmét, hogy fényes legyen.

 

Reggelizünk épp, amikor megérkezett Gábriel - ő az utolsó, sági arab deres csődör. Szerelem. Megülhetem. Hát igen, pont egy tüzes csődör hiányzik az életemből. Az ötödikre. Jól ellenne Mackóval, a hófehér tátrai juhászkutyával, ha őt is hazaviszem.

 

Dél van. Indulunk kaszálni. A mező felénél járunk, amikor elered az eső. Behúzódunk a mogyoróbokor alá. Menedékfa. 10 percig nézzük az esőt. Az irodában a klíma egész évben szabályozza az életünket. Itt a természet rendezi az életet. És ahogy rendezi az életet, az ember is rendeződik odabent.

 

Falunk, aztán hazamegyünk. Villanypásztort húzunk. Lovakkal kezdtük, most velük is zárjuk a napot. Ganézás, majd kaja. Levi azt mondta, etetés után egy órával igyanak. De hisz ezek egy órája esznek! Most akkor isznak is. Remélem, holnap reggelre nem patkolnak el!