Sasi kaland

Nyomtatóbarát változat

Hétfő reggel nagy-nagy izgalommal, de legfőképpen kíváncsisággal indultam útnak. Kíváncsi voltam, hova tartok, kik várnak rám, mi lesz a feladatom.

Így döcögtem el vonatommal egészen Berettyóújfaluig, mely 5 napig otthonommá vált.

Megérkezésem után rögtön megnyugodhattam, mert gazdám, Robi az első pillanattól kezdve nagyon nyitott volt hozzám, így jelentősen megkönnyítette helyzetemet.

Körbevezetett a környéken, bemutatott a családjának, elmondta a heti tervet majd rögtön fel is ültetett a kombájnra. Nagyon izgalmas volt látni, hogyan is működik ez a hatalmas gép.

Este Robival körbe mentünk a birtokon és megmutatta mi merre és hogyan van. Megtanított nekem nagyon sok új érdekességet, többek között, hogy szabad szemmel miről lehet megkülönböztetni az árpát a búzától.

 

Második nap az esőzés miatt a tanyára mentem ki. Érdekes volt számomra ez a fajta életmód ami a ott folyik, tőlem igen távol áll, de látni a helyzetet mindenképp újszerű volt.

Este megint mentünk egy kört Robival, újabb helyekre vitt el és megtanított traktort vezetni (pedig nincs is jogsim...még ;) ).

 

Harmadik nap volt számomra a legjobb nap. Gyönyörű napsütéses napra ébredtünk, így kimentünk a telepre. Délelőtt az árpát szállították el, amit én mérhettem egy hatalmas mérlegen. Nagyon izgalmas és érdekes volt megismerkedni a sofőrökkel, meséltek ezt-azt, mit még soha senki. Délután végeztük el a betakarítást, ekkor már én is vezethettem a kombájnt és arathattam vele.

Este jött a szokásos kör a természetben, megmutatta Robi a Gólyavölgyet, mutatott túzokot, elmesélt mindenféle mende-mondát mit miért hívnak úgy ahogy.

 

Negyedik nap nem volt betakarítás az eső miatt, így ismét a tanyára mentem állatokat etetni. Estefele megérkezett Robi is és megtanított hogyan is kell egy jó öreg orosz zetor csodát vezetni! Nagy élmény volt vele zötykölődni! :)

 

Ötödik nap reggelén beleláthattam a méhészetbe, különös egy világ számomra, sajnos én nem vagyok elég nyugodt természet hozzá, de látni mindenképp hasznos volt!

Délelőtt megérkezett a stáb és felvette, hogy milyen ügyesen vezetem a kombájnt illetve, hogy milyen ügyesen tárcsázok!:)

Délután kikombájnoztam magam még utoljára (természetesen ekkor sem untam meg), majd fájó szívvel ültem fel buszomra, hogy haza vigyen ezzel a sok, remek élménnyel!

 

Nagyon jó volt belelátni a vidéki életbe és kiszakadni a városi életből. Jó volt megismerni egy falusi, egy földmunkás és egy tanyasi család életét.

Én egy remek élménnyel tértem haza és remélem eljutok még egyszer Alföld számomra legszebb helyére, Mezősasra.

A hét egyszóval: vicces volt! ;)