Ráhangolódás

Nyomtatóbarát változat

Az én Vidék-Kalandom már egy hónappal ezelőtt elkezdődött, rögtön két felvonásban.

 

Az AGRYA a Múzeumok Éjszakája kapcsán, a Vajdahunyadvárban szervezett programokat „Falu a városban” címmel, ahova – már csak a munkámból kifolyólag is – örömmel mentem önkéntesként segíteni a helyszíni lebonyolításban. 

A Vár körül több helyszínen, különböző programok várták a látogatókat: a traktorvezetéstől kezdve, a kézműves gyermekprogramokon át, egészen a kisállat simogatóig. Elég hosszú és sűrű napunk volt, a délelőtt pakolással és előkészületekkel telt, délután kezdtek érkezni a látogatók, estére már igazi roham volt az összes sátorban.

Mivel a programra érkező vidéki gazdák hoztak kóstolót az előző napokban frissen szedett terményeikből, így rengeteg cseresznyét (köszi, Roland), meggyet (köszi, Pisti), paprikát és paradicsomot (ezt nem tudom ki hozta, ezért is köszönet:), valamint sajtokat nassoltunk a nap folyamán … persze szigorúan a pihenőidőben, nem a munka rovására :). A sajtokat Petiék hozták Szlovákiából, és ebből a látogatóknak is kínáltunk kóstolót. Mondhatom, gyorsan el is fogyott az összes, amivel készültek. A zöldségekből és gyümölcsökből a játékokon részt vevő gyerekek is kaptak egy-egy csomaggal ajándékként, ennek is nagy sikere volt, sokuknál láttam, hogy rögtön ki is nyitották a zacskókat és elkezdték enni még a paprikát önmagában (ezt mondjuk nem gondoltam volna a városi gyerekekről:).
Este – akarom mondani éjjel – a rendezvény végeztével még elpakoltunk gyorsan, és hajnali 3-ra haza is értem. Nem gondoltam volna, hogy másnap kb. ekkor fogok kelni…

 

És itt jön a második felvonás: Szanka Pistivel, a fogadó gazdámmal megbeszéltük, hogy a meggyszedés idejére is elmehetek hozzá pár napra, nehogy kimaradjak az igazán izgalmas részekből. Az egy hetemet július végén töltöm majd ott, de addigra már a meggyel nem lesz teendő, ebből meg ugye én nem maradhatok ki :).
Megérkezésemkor pont Pisti öccsének a szülinapi kerti partijába csöppentem, volt slambuc is, csak hogy rögtön elkezdjek ismerkedni a helyi sajátosságokkal. Amikor este Pisti közölte, hogy másnap reggel háromnegyed négykor indulunk a meggyesbe, azt hittem viccelt … de nem. Idáig azt gondoltam, hogy eredetileg egy városba szakadt falusi lány vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy kezdek jócskán elvárosiasodni, itt az ember lánya ilyenkor szokott nagyjából buliból hazaérni:). Azért az a 3:20-as kelés mégis csak korai, na. Nem baj, kemény vagyok, összeszedem magam! Megnéztük a fákat, mennyire vizesek, lehet-e elkezdeni szedni, mikorra jöjjenek a munkások (aznap olyan 30-40-en, így elég jól haladt a szedés). Pistiéknek 3 fajta meggyfájuk van, a korait már leszedték, most volt soron a kántorjánosi fajta, az érdi még nem érett be teljesen. Első önálló feladatként fel kellett mérnem, hogy melyik fán mennyi meggy van, esetleg kimaradt-e valahol leszedetlen fa. 30 sorban soronként 50 fa van, de jelezném, nekem csak nagy ritkán jött ki ez a szám, valahol mindig elszámoltam magam. Aztán végre a meggyszedésbe (na meg persze a meggybe:) is belekóstolhattam, ha jól számoltam, kb. 1 rekesz/óra volt a teljesítmény mutatóm. Na de hát ez a meggyszedés … ilyen sunyi és alattomos dologgal, mint a meggyszemek a fán, még nem nagyon találkoztam. Amikor azt hittem, hogy már nincs több, arrébb léptem egyet, és kiderült, hogy de, még van, sőt több helyen is. Erre mondják, hogy babra munka?! Szerencsére a fákat úgy metszették, hogy felmászva is lehetett szedni, de azért estére a sok nyújtózkodástól olyan helyen is éreztem izomlázat, ahol nem is tudtam, hogy van izmom.
Délelőtt egyébként még traktorkereket cseréltünk, megnéztük, mennyire szárad a lekaszált lucerna, mikor lehet bálázni, másik táblán mennyire nő a kukorica, harmadik táblán hogy haladnak a bálázással, vittünk meggyet az idősek otthonába a másnapi ebédhez … bár én is ott voltam, de nem értem, ennyi minden hogy fér bele egy napba, főleg az ember fejébe. De szerencsére Pistiék családjában mindenkinek megvan a feladata, besegítenek egymásnak, így minden időben elintéződik. A szántóföldeken és a meggyesen kívül ráadásul még egy vendégházat is üzemeltetnek (http://www.szikiporta.hu/), falusi turizmus célpontjának nagyon tudom ajánlani, igazán jó kikapcsolódás lehet itt pihenni.


Ha valakiben felmerült a kérdés, hogy mi lesz a rengeteg leszedett meggyel, most felfedem a titkot: délután elvittük leadni a konzervgyárba. Olyan bő 3 tonnányit. Azt hittem ez hatalmas mennyiség, de állítólag egy jobb napon ennek a kétszeresét adják le. Bár a konzervgyárnak még ez sem igazán tétel. Itt ért egyébként az egyik legnagyobb élményem: körbevezettek bent, ahol éppen meggybefőttet készítettek a gyártósoron. Tisztára olyan volt, mint a How it’s made (Hogyan készült) című műsor. Végignéztem a munkafolyamatokat: szárazás, mosás, magozás, üvegbe töltés, töltőlé hozzáadás, kupakozás, pasztörizálás, raklapra pakolás. Bent az üzemben minden merre járnak a futószalagok, egymásba csatlakoznak, továbbítják az üvegeket, egyébként nagyon durván zaj van és brutál meleg, minden tiszteletem annak, aki itt több órát dolgozik.
Estére úgy elfáradtam, hogy beájulás jelleggel dőltem az ágyba, már csak azért is, mert másnap reggel 4-kor megint jelenés volt a meggyesben. Aznapra már nem maradt sok leszedni való (ezt megoldotta pár munkás), így az udvarban felhalmozott jó pár rekesznyi meggy saját felhasználásra szánt részét tisztítottuk, mostuk, szárítottuk és zacskóztuk. Ezzel kb. el is ment a nap. Ja nem, még vhova menet megtaláltam az alföld egyetlen, belülről nézve dombos erdőségnek tűnő részét, ez a Nagyhegyesi kráter-tó (aki arra jár, mindenképpen nézze meg, csodás). Útközben még egy bivalycsorda is áthaladt előttünk, nem is tudtam, hogy ezeket is csikósok hajtják lóhátról, mindenesetre igazán szép állatok.

Úgy indultam este haza a vonattal, hogy akár a kistermelői piacra is mehettem volna egyenesen, árulni a nálam lévő több kilónyi meggyet, paprikát és paradicsomot. De persze azért csak elfogyott kis családi segítséggel minden, sőt a meggyből – munkám szó szerinti gyümölcséből – még a mélyhűtőbe is került. Jó lesz majd később előszedni egy finom kis meggyes piskótához!
Útközben hazafelé ugrásszerűen megnőtt az akkori vadészleléseim száma: fácánok – jóformán mindenhol, nyulak – a mezőn és a telephely udvarán, őzek (vagy szarvas, sosem tudom) – a szántásban és a földeken, madarak megszámlálhatatlanul, szürke marha csordák és ménesek (jó, tudom, ez nem vadállat), na meg a hortobágyi táj szépsége a lemenő nap fényében…

 

Annyi mindent mesélnék még, de már így is elég hosszú lett, szóval gratulálok annak, aki végigolvasta :)

 

(Sajnos elfelejtettem sokat fényképezni ekkor, de ígérem, bepótolom:)