Negyedik nap

Nyomtatóbarát változat

A mai napon az időjárás kedvezően alakult, az eső egész nap elkerült minket.
A napot az előző nap az átvevőnél hagyott 80 mázsa dinnye lepakolásával kezdtük. A pótkocsi mellé szervezett egy brigádot a felvásárló, akik a leadogatott dinnyéket egyesével lecsutakolták, majd kalodába pakolták. 11 óra előtt végeztünk is a munkával, és siettünk vissza Kunágotára, ahol már várt minket a Csaba TV két munkatársa, egy riporter hölgy, és egy operatőr. Ernőt és engem is meginterjúvoltak, valamint felvételeket készítettek kis csapatunkról, ahogy a sorok között járva, a szépséghibás, rágott dinnyéket zés az Ernő bá által vezetett trakor által húzott pótkocsira pakoljuk. Van egy kereskedő, aki még ezeket is megveszi. Állítólag Romániába szállítja és ott értékesíti. A kicsit rágott dinnye tulajdonképpen tényleg csak szépséghibás, a gyümölcs belsejének semmi baja. (Jó-jó, tudom, hogy a dinnye tökféle, és így igazából zöldség, de mindenki gyümölcsként tekint rá.)
A TV felvétel és kisebb munka után rohantunk be a faluba, ahol a Békés Megyei Hírlap riportere várt ránk. Megint interjú, és pár fénykép is készült rólunk.
Ebéd következett, majd Ernő kipróbált embereivel, Ferivel és Csabival az imént szedett kisebb mennyiséget egy másik pótkocsira rakodtuk át. Ez már meg sem kottyant.
Na, de ezután megint egy teljes - ha lehet, az előző napinál is több, szakértő szemek szerint 82 mázsa dinnyét kitevő - pótkocsinyi mennyiséget szedtünk le. Itt most a szedésben vettem ki a részem főként, valamint a dörzsölgetésben, ugyanis a felvásárlók a szép, tiszta dinnyét kedvelik. Sok idő elment a sáros darabok tisztogatásával, és sietni kellett.
Ahogy megtelt a pótkocsi, Ernő bá ezúttal a kunágotai felvásárló felé fordította a traktor orrát. Mi is követtük Ernőékkel.
A felvásárlónál óriási a tumultus. Sorra jönnek megrakott trakotorok. Mások akár egy személyautó vontatta utánfutóval jönnek. Mindenhonnan ömlik a dinnye, elképesztő mennyiségben. A telephelyen egymás mellett állnak a külföldi, lengyel és német rendszámú teheratók. Óriási rakterük csak úgy nyeli a rengeteg árut. Mi is sorra kerülünk. További tisztogatás után felpakolunk. Ezt így leírni nem túl hosszú, de 82 mázsa...mondom, 82 mázsa!!!
Olyan koszos mindenem, mint egy kormos ördögé. :-)
Ezzel a munkával zártuk a napot, este 7 órára érek a szállásra.
A holnapi nap munkája még talány, de hasonló forgatókönyvre számíthatok. Annyit még tudni, hogy az AGRYA képviselői is érkeznek holnap, újabb interjúnak nézünk elébe.
Jó éjszakát!