6 nap tanyán

Nyomtatóbarát változatSend by email

A mi kalandunk pár napja végetért. Nem egészen 6 napot töltöttünk a Gilicze család vendégségében, a Hódmezővásárhely határában található tanyájukon. Élményeinket igyekszünk a „blog” műfaji szabályait tiszteletben tartva megosztani, ami előrevetíti, hogy elkerülhetetlenül ki fognak maradni momentumok. Hogy ne legyen olvashatatlanul hosszú egy bejegyzés, ezért a magam részéről kettő vagy három rövidebbet tervezek írni. Dénesnek pedig saját munkája lesz.

Utazásunk előtt úgy alakult, hogy szombaton, még a diplomaosztómon feszengtem fehér ing, nyakkendőben, másnap délután pedig vonat ülésbe olvadva, némi előző esti deliriummal a fejemben már Hódmezővásárhely felé robogtam.
Kecskeméttől együtt utaztunk néhány, a Hegyalja fesztiválról hazafele tartó fesztiválozóval, akik közül az egyik lány vásárhelyi születésű volt. Tőle kaptunk először igazi útbaigazítást a várossal kapcsolatban: „Vásárhely olyan, mint egy nagy falu, se eleje, se vége!”. Ez nem volt meglepő, hiszen tudva levő, hogy Vásárhely klasszikus mezőváros volt, mondhatni, egy hely, ahol „annak idején összefutott a nép a török elől”, de valós városi funkciója sosem volt. Mi azonban nem a városba igyekeztünk, hanem a mezővárosi jelleg egy másik meghatározó helyszínére, a külterületet lefedő, hatalmas tanyavilágba. Vendéglátónk, Gilicze Zsolt tanyája egészen pontosan a Téglás nevű tájegységben fekszik, valahol Szentes és Vásárhely között.

Vásárhelyen, vendéglátónk, Zsolti várt minket. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem voltak előfeltevéseink az egy héttel kapcsolatban. Az egyik ezek közül, egy fogadás volt Zsolti autójára, melyet mindketten eltaláltunk: egy elnyűhetetlen, orosz remek Lada Nivával autóztunk ki a határba.
A várost elhagyva, dűlő utakon, napraforgó- és kukoricatáblák mellett haladtunk el. Zsolti minden szembe jövőnek intéssel köszönt és a visszaköszönés sem maradt el sose. Már most záporoztak a kérdések, történetek, fontos tudnivalók, csak kapkodtuk a fejünket. Pár perc autózás után befordultunk egy útra, mely a tanyát szinte tökéletesen eltakaró akácosba futott bele. A magántulajdon határát egy sorompó és egy morcos kutya jelezte, melytől vendéglátóink nagyon védtek minket, hiszen nem az a barátkozós fajta. Kiszálva az autóból kezdődött meg az intenzív élményszerzéssel, tanulással és néha rácsodálkozással vegyes 6 napos kalandunk.


Ahogy először jártuk körbe a tanyát Zsoltival, hol egy Móricz vagy Mikszáth novella vagy regény helyszínén éreztem magamat, hol pedig Erdei Ferenc szociográfiáinak valamelyik máig ható megállapítása ugrott be. A tanya körülbelül szabályos négyzet alakú, egyik oldala egy hagyományos háromosztatú parasztház (kamra, konyha, szoba), lezárt tornáccal, majd elnyújtott U alakban gazdasági épületek (baromfiudvarok, többnyire fajták szerint válogatva), sertésólak, szarvasmarha és ló istálló, majd egy nyitott hangár, mely magtárként, gépgarázsként, műhelyként funkcionál, a sort pedig egy raktárrá alakított régi góré zárja. Középen az udvaron kacsák, kakasok, csoportosan vonuló libák és kutyák teszik még élettel telibbé, az amúgy is színes képet. Az épületeken túl a következő kör a különféle gépek, traktorokhoz tartozó vontatmányok parkoló helye. Még kijjebb következik a gondosan ápolt kertészet, melynek nagy része szabadföldi konyhakert, amelyben egymást váltják a paradicsom, uborka, bab, dinnye, borsó veteményesek. A tanya körül kb 50 hektár szántóföld terül el, melyen Zsolti búzát, árpát, kukoricát, napraforgót, lucernát termel, előbbit eladásra is a többit csak a jószág etetésére.
A tanya védelmét a természeti veszélyekkel szemben különböző praktikák látják el: szél ellen a szisztematikusan körbe rakott körbálák, illetve az akár száz éves akácfák nyújtanak jó szolgálatot. Utóbbiak nyáron árnyékot is adnak, továbbá éjszakai lakhelyet nyújtanak a kakasoknak, illetve szerszámfának is kitűnőek. A bel- és árvíz ellen pedig a ’púpra’ építkezéssel védekeztek az ősök.
A Gilicze tanya funkciója ma ugyanaz, mint 100 évvel ezelőtt. Nem állandó lakhely, hanem kizárólag gazdasági tevékenységek színhelye és központja. Itt valóban csak azok a dolgok találhatóak meg, amelyek feltétlen szükségesek a gazdálkodáshoz. Minden a helyén van, mindennek megvan a funkciója.
A család – ahogy ők mondják – 90 % felett önellátó, boltban csak olyan termékeket vesznek meg, amelyek előállítására nem képesek. A tanyán minden megtett mozdulat tehát a saját élelmiszertermelést és néhány piacra szánt termény előállítását szolgálja. A kétlakiságban Zsoltnak édesapja segít: az állatok ellátásában, csak a kedvenc öreg ló, Szultán ápolása, etetése, itatása jelent kivételt, hiszen ezt kizárólag Feri bácsi láthatja el. A lassan kibontakozó, már eladásra is termelő kertészet Zsolti ötlete volt, melyben egy kicsit biztos hatással volt rá kedves menyasszonya, akinek a családja szintén kertészkedéssel foglalkozik.
Zsolti és Feri bácsi felváltva maradnak kint éjszakára a tanyán, hiszen azt egy percre sem lehet őrizetlenül hagyni. Ekkor még végig se gondoltuk, hogy a következő héten Dénessel mi ketten leszünk, akik a legtöbb időt fogják itt tölteni.


A vasárnap egy pompás (előre megjegyzem, hogy már most látom, hogy a Jutka Mama által készített ételekre használt felsőfokú jelzőkből hamar ki fogok fogyni) vacsorával és egymás pálinkáinak kóstolgatásával folytatódott. A jó hangulatú beszélgetésből úgy tűnt, mintha a másik életének megismerésére csak ez az egy este állna rendelkezésre, hiszen az óra egyre kevesebbet mutatott, a jó előre beharangozott reggeli kelésig hátra levő időből.
Végül egy órakor sikerült ágyba kerülni, ami szűk négy óra alvást jelentett a hajnali ébresztés és az igazi munka megkezdése előtt.