3. nap - Kirándulás

Nyomtatóbarát változat

A mai nap szuper volt. :)

A napi munka után (ami a krizantémok válogatásából és nagyobb cserépbe ültetéséből állt nagyrészt) elmentünk Tiszadobra, Szakács Roland gyümölcsösébe. Nagyon jó hely, szép a táj is és nagyon jó dolgokat láttam. 

Körbejártuk a hatalmas gyümölcsös egy részét, megkóstoltuk a saját gyümölcslevüket és az almából is tudtam enni, amit éppen szedtek. Volt ott még egy nagy tó (amiben állítólag fürödni is lehet) és egy baromfiudvar, tele csirkékkel, pulykákkal, libákkal, mellette disznóól (képek lent :) ).

Ami viszont a legjobban tetszett az az "almaszedő gép" volt (vagy nem is tudom hogy nevezzem). Hihetetlen jó. Két részből áll. Kihúznak egy nagy ponyvát a fa alá, a gép egyik része megfogja a fatörzset és megrázza a fát. Egy pillanat alatt lepotyognak az almák majd a ponyvát behúzzák, az ráviszi az almákat egy futószalagra, ami továbbítja egy másik részre, ahol beleköpi a gép a ládákba. Ezt elolvasva nekem sem lenne túl világos, de vannak képek erről is, talán úgy érthetőbb. :) A maradékot (ami a fán marad és ami a ponyva mellé esik) a gép után érkező emberek szedik fel, így minimalizálva a veszteséget. Nagyon meggyorsítja a munkát, az viszont biztos, hogy még így is nagyon nehéz és fárasztó lehet azoknak a dolga, akik több, mint 8 órán keresztül gyümölcsöt szednek a fákról és azok alól.

Nagyon örülök, hogy elmentünk oda és közben kicsit a tájat és a környező településeket is meg tudtam nézni. Na meg a Tiszát. Szuper volt :)