traktor

Boldogok a bálázók

Éjszaka kisebb eső volt, ez némiképp felborította mai napra (kedd) gondosan előre eltervezett munkarendünket.

Majd meglássuk,

a vak is azt mondta. Meg is láttam házigazdáim birtokát, földjeit, gyümölcsöseit a mai nap folyamán (hétfő).  Telefonom korai ébresztését (magamhoz képest) meglepően jól vettem, és már kentem is a szendvicseimet, hogy legyen elemózsiám a nap folyamán.  Benedekéknek a közeli települések határaiban találhatóak földjeik, melyeket ma sorra látogattunk.

Vidék? Kaland! Traktorvezetés felsőfokon - az első kaland

Gyerekkorában minden fiú kukáskocsi vezető szeretne lenni, vagy űrhajós, esetleg vadakat terelő juhász. Ugyancsak ősi a traktorok iránti szenvedély, ami még a lányokat is gyakran megérinti. Ezért természetes, hogy a játékok között minden gyereknél megtalálható a piros traktor. De mi lesz később? A traktorvezetés élménye csak kevés kiválasztottnak adatik meg. Szerencsés vagyok, én ezek közé tartozom.