Csütörtökön elég volt később kelnünk, mert ezen a napon már kíméletesebb feladatokat kaptunk.
Délelőtt kimentünk a határba, ahol éppen Andris kaszált a traktorral Katiék kaszálóján.
Szerdán reggel 6 órakor fogtak munkára minket. Arrébb kellett lapátolni pár köbméter kövé tömörödött homokot az egyik istálló mögött, mert útban volt. Először kizárólag lapátokkal fogtunk hozzá, de később kiderült, hogy az édeskevés ide.
A második reggel Tiszalúcon elég korán kezdődött. Hajnal fél négykor keltem a kis lakókocsiban, négy órakor már az istállóban kezdtük a trágyázást. Először a lovakat takrítottam ki az egyik segéddel, Lajossal. Ehhez először ki kellett vezetni a lovakat a boxokból a külső karámba. Ezután nekiláttunk a boxok rendbetételéhez. Ki kellett szedni az elhasználódott szalmát és újat kellett tenni a helyére.
Hétfőn reggel felkelés után rögtön egy igazi rohangálós feladatot kaptunk Marcival, a másik kalandorral, a tanya egyik fő munkaerejétől, Tamástól. Az elletőből össze kellett szedni négy malacot, majd föltuszkolni őket egy utánfutóra.