Bajtai Judit blogja

Munka a Szakál tanyán (2. rész)

Az egy hét alatt, amit a Szakál tanyán töltöttem, bizony nem csak felejthetetlen esti összejöveteleknek, beszélgetéseknek és mulatozásoknak lehettem részese, hanem bepillantást nyerhettem egy gazdaság mindennapi életébe és az állattartás olyan érdekes részleteibe, mint az ellés, a fejés, az oltás vagy az inszeminálás. Mint városi lánnyal, a biztonság kedvéért Ottó még az elején tisztázta, hogy egy tehénnek egy tőgye van es négy bimbója, de azt is megtudtam tőle, hogy csak akkor ad tejet, ha ellett. Fontosak az alapok, hiszen ezek nélkül nincs mire építkezni!

Élet a Szakál tanyán (1. rész)

A vizsgaidőszak jelentette több hetes kémiakönyvek fölé görnyedés után úgy döntöttem, hogy a jól megérdemelt nyári vakációmból egy hetet ezúttal nem Budapesten töltök, hanem inkább megismerkedem a vidéki élet és munka rejtelmeivel. Ehhez nyújtott kiváló lehetőséget a Vidék Kaland Program, amelynek keretén belül különböző vidéki gazdaságok egy hétig látták vendégül a hozzám hasonló érdeklődő és nyitott városi fiatalokat. Engem Hajdúdorogra, a Szakál tanyára osztottak be, egy nagy tejgazdaságba. Nagyon örültem ennek - mint később kiderült, jogosan. :)

Július 17-én vasárnap délután négy órakor érkeztem meg a debreceni vasútállomásra,

Az első találkozás

Péntek reggel hét óra előtt pár perccel álldogálunk a Hősök terén. Mindenki álmos, picit fáradt, de mégis látszik az izgatottság a tekintetekben. Az idő nem éppen segíti elő az első talalkozást egymással, s az első vidéki farmmal, de Mikula Lajos oldja ezt a "feszültséget", egy hatalmas mosolyt csal az arcunkra, mikor mindenkinek ad egy szalma kalapot - csak hogy hasonlítsunk a vérbeli texasi gazdákra... :)

Vidék Kaland Program - A kezdet

Álmosan keresgélem a reggeli teámat, miközben a Rádió1 reggeli műsora szól. Egyre csak nevetnek, így az én szám is mosolyra húzódik. Aztán hirtelen a hangfoszlányok összeállnak egy számomra nagyon érdekes információvá. Egy fiatal hölgy épp arról beszél, milyen program indul a nyáron a városi fiatalok számára, hogy megismerhessék és egy rövid időre belekóstolhassanak a vidéki életbe.